Miután az Északi Áramlat gázvezetékeken már augusztus óta amúgy sem küldött gázt a Gazprom Európába, a Magyarországra is futó ukrajnai Testvériség vezetékek esetében pedig elszámolási viták miatt állítanák le a tranzitot, most a szankciókat okolva a Török Áramlat esetében is belengették az elzárást. Ez az utolsó jelentősebb hálózat, amely az EU-ba és Magyarországra szállít földgázt. Az oroszok már fel is mondták a partneri szerződéseket.
Egyre inkább úgy fest, hogy az a forgatókönyv valósul meg, amelyre már egyes elemzők februárban figyelmeztették az Európai Uniót: Oroszország és a Gazprom teljesen elzárhatja a kontinens irányába folyó gázexportját. Az Északi Áramlat gázvezeték esetében augusztus végén, a karbantartások befejezése után nem indultak újra a szállítások, majd az e hét eleji – vélhetően szabotázsakciók okozta – robbantások miatt teljesen valószínűtlennek látszik, hogy az ellátást bármikor is újrakezdhetnék.
A Gazprom szintén a héten jelentette be, hogy az ukrán Naftogazzal fennálló elszámolási vitája miatt az Ukrajnán keresztül futó tranzitot is befejezheti. Az oroszok nem fogadják el az ukrán hálózatüzemeltető és gázkereskedő érvelését, hogy mivel kevesebb gázt szállítottak, kevesebbet is kelljen fizetniük. Ha ez a leállás megtörténik – ami az Északi Áramlat és a Jamal vezetékek lezárása után nem tűnik valószínűtlennek –, akkor egyedül a Török Áramlat felől, a Balkánon és Magyarországon át érkezne csak orosz földgáz.
Viszont csütörtökön a Gazprom – ugyanúgy mint az Északi Áramlat esetében – arra hivatkozik, hogy a szankciók miatt nem képes elvégezni a szükséges javításokat és karbantartásokat a törökországi infrastruktúrán. A német-orosz vezetéknél hiába kapott mentességet a Siemens Kanadába javításra küldött turbinája a szankciók alól, hiába szállították le időben, a vezetéken nem indult újra a szállítás. Így valódi fenyegetésnek tűnik, hogy most a Török Áramlat esetében is.
A szankciókat okolja a Gazprom
A Törökországot és a Balkánt földgázzal ellátó vezeték orosz üzemeltetője az Európai Unió szankcióira hivatkozva közölte, hogy felfüggeszti a karbantartási és javítási munkák egy részét, ami az európai energiaválság elmélyülésével fenyeget. Oleg Akszjutin , a South Stream Transport B.V. igazgatója a hónap elején jegyzéket küldött a részlegvezetőknek, amelyben tájékoztatta őket arról, hogy a holland import- és exporthatóság szeptember 17-től visszavonja a kiviteli engedélyt – írja a RFERL.org.
A South Stream Transport a Kreml által ellenőrzött földgázóriás, a Gazprom hollandiai egysége, amely a Fekete-tenger alatt Oroszországból Törökországba, majd a Balkánra és Közép-Európába vezető TurkStream (Török Áramlat) vezetéket kezeli. A levélben, amelynek másolatát az RFERL megszerezte, Akszjutin felszólította őket, hogy „függesszék fel a gázvezeték műszaki támogatásával kapcsolatos valamennyi szerződés teljesítését, beleértve a tervezést, gyártást, összeszerelést, tesztelést, javítást, karbantartást és képzést”.
Azt mondta, hogy a gázexportot folytatni kell, de csak vészhelyzeti támogatással, a környezeti károk megelőzése érdekében. Dejan Kalajdzsijev, a szerződésekért felelős vezető egy levélben, amelyet az RFE/RL is megszerezett, közölte a dolgozókkal, hogy tájékoztatja a nyugati áru- és szolgáltatásbeszállítókat – például a vezérlőszelepek, a műszaki támogatás, a távközlés a csővezeték karbantartásához és a csővezeték javításához szükséges partnereket –, hogy a beszerzési szerződéseket szeptember 16-tól felfüggesztik.
A Török Áramlat évi 31,5 milliárd köbméter földgáz szállítására képes, amelynek felét Törökországba, másik felét pedig a Balkánra és Közép-Európába szánják. Szerbia és Magyarország a fő európai fogyasztók.
A gázvezeték 3 kilométerrel a tenger alatt, nagy szeizmikus aktivitású vizekben fekszik. Speciális hajók rendszeresen ellenőrzik a csővezetéket a sérülések szempontjából, hogy a javításokat gyorsan el lehessen végezni. A vezeték ellenőrzéséhez és javításához szükséges berendezéseket nagyrészt nyugatról importálják.
A South Stream Transport szerződéseinek felfüggesztése azt jelenti, hogy senki sem lesz képes elvégezni a javításokat, ha egy cső megsérül, gáz szivárog, vagy ha a vezeték egy része földrengés miatt szétesik. Valójában a vállalat elvesztette a csővezeték feletti operatív ellenőrzést, az orosz ág elvesztette a kapcsolatot a vállalati központtal – mondta az RFERL-nek egy vállalati forrás.
Már csak 9 százalék volt az orosz gázimport Európában
Oroszország az év elején csökkentette az Európába irányuló fő földgázexport-vezetékén, az Északi Áramlat 1-en keresztül történő exportot, arra hivatkozva, hogy a berendezésekre és szolgáltatásokra vonatkozó nyugati szankciók akadályozták a Balti-tengerben húzódó víz alatti vezeték karbantartási képességét. Ennek következtében már nem Oroszország a legnagyobb gázexportőr Európában, hanem Norvégia.
Az orosz gázbehozatal a teljes import mindössze 9 százalékát tette már csak augusztusban. Ez a lépés rekordmagasra emelte az uniós gázárakat. Az ICE TTF árai már újra 187,7 euró/megawattórán álltak csütörtökön. Az októberre szóló gázszerződések csúcsa augusztus 26-án, 346,52 eurós szinten volt. A novemberi szállítások árai a holland gáztőzsdén csütörtökön 203,75 eurón álltak, miközben az augusztusban mért rekord 249,9 euró/megawattóra volt.
A nyugati vezetők azzal vádolták Oroszországot, hogy a szankciókat ürügyként használta fel az Európába irányuló földgázexport csökkentésére, hogy súlyos gazdasági fájdalmat okozzon a blokknak, gyengítse az EU Ukrajnának nyújtott támogatását, és kiharcolja a szankciók visszavonását. Fontos hangsúlyozni, hogy a földgázra nincsenek érvényes szankciók, a legtöbb tagállam nem támogatja az energiahordozó büntetését.
Forrás:https://www.napi.hu/nemzetkozi-gazdasag/gazprom-torok-aramlat-gazvezetek-leallas.760669.html