A baloldali szavazók sem nézik jó szemmel a migránskvótát

A magyarok 77 százaléka ellenzi, hogy az Európai Unió bevándorlókat küldjön Magyarország területére. Nincs olyan társadalmi csoport, amely támogatná a tervet, még a baloldaliak 58 százaléka is elutasítja azt – emeli ki a Nézőpont Intézet.

A magyarok 77 százaléka ellenzi, hogy az Európai Unió bevándorlókat küldjön Magyarország területére a magyar kormány tiltakozása ellenére. Nincs olyan társadalmi csoport, amely támogatná a tervet, még a baloldaliak 58 százaléka is elutasítja azt.

A kvóta terve 2015 óta napirenden van Brüsszelben. Ezt erősítette meg a magyar ellenszavazat mellett elfogadott tanácsi álláspont is, amely alapján Magyarországnak évente 8500 illegális bevándorlót kellene befogadnia, vagyis a hazánkra jutó kvóta az összes áthelyezendő személy közel 30 százalékának felelne meg – olvasható a közvélemény-kutató cég közleményében.

Mi is ez a „migránskvóta”?

A kvóták bevezetésére vonatkozó javaslat a frontországokra, például Görögországra és Olaszországra nehezedő migrációs nyomás kezelésére válaszul született meg.Több EU-tagállam, különösen Közép- és Kelet-Európában határozottan ellenezte az áthelyezési program kötelező jellegét. Azzal érveltek, hogy ez sérti szuverenitásukat, és szerintük a migránsok befogadásáról szóló döntésnek nemzeti szinten kell maradnia.Ez a patthelyzet egészen mostanáig állt fenn:

Június 8-án az uniós belügyminiszterek az Európai Unió Tanácsának luxemburgi ülésén megállapodtak egy menekültügyi és migrációs javaslatcsomagról. A paktum egyik lényeges eleme a „kötelező szolidaritás” rendszere. Ennek keretében a rendkívüli migrációs nyomás alatt lévő tagállamokból évente 30 ezer menekültet osztanának szét. Ha egy tagállam nem vállalja az áthelyezéseket, ezt közvetlen fizetéssel vagy egyéb szolidaritási intézkedésekkel helyettesítheti.

Az újragondolt migránskvóta európai terve ellentétes a 2016-os magyar népszavazás után a magyar Alaptörvénybe is beiktatott elvvel, miszerint „Magyarországra idegen népesség nem telepíthető be” – írja az intézet. 

A Nézőpont Intézet most arra volt kíváncsi, hogy a magyarok elfogadhatónak tartják-e azt, 

ha a magyar kormány hozzájárulása nélkül hoznak döntést Brüsszelben egy ilyen fontos ügyben

A válaszadók több mint háromnegyede (77 százalék) egyetért azzal, hogy Magyarország területére az Európai Unió csak a magyar kormány hozzájárulásával küldhessen „menekültkérelmet benyújtó bevándorlókat”.

Kép: Nézőpont Intézet

A nemzetállami szuverenitást felülírni igyekvő migránskvóta

elutasítása minden társadalmi csoportban többségi álláspontot jelent, de még a pártpolitikai preferenciákat is meghaladja.

Nem meglepő, hogy a kormánypárti szavazótábor közel egésze (93 százalék) ragaszkodna a nemzetállami hatáskörök védelméhez, és ellenezné a bevándorlók kötelező kvóta szerinti betelepítését.

Szeptemberig biztos marad a migrációs válsághelyzet

A kormány ismét meghosszabbítja az intézkedést, 2016-óta van életben.

Intő jel „a tervet hallgatólagosan támogató baloldali pártok számára” azonban, hogy még a baloldali szavazók többsége is ellenzi a migránskvóta elvét (58 százalék) – fogalmaz a felmérés készítője.

Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása június 12-14. között 1000 fő telefonos megkérdezésével készült. 

Elkapták a bűnözőket akik a görögországi hajótörés felelősei lehetnek

Őrizetbe vettek tíz feltételezett emberkereskedőt Pakisztánban a görögországi hajótöréssel kapcsolatban. A szerencsétlenség áldozatai a jobb élet reményében igyekeztek elhagyni a gazdasági összeomlás szélén álló országot.

Forrás:https://www.napi.hu/belfold/nezopont-baloldali-szavazok-migranskvota.772833.html

Részvény: