Új módszeren dolgoznak az Egyesült Államokban, hogy ellenőrizzék az ország nukleáris készletének megbízhatóságát. Ehhez nem robbantanak (erre a törvények miatt nem is lenne lehetőség), hanem speciális röntgensugarakat vetnek be, és az eredményeket összevetik a számítógépes szimulációkéval.
Si vis pacem, para bellum, azaz: ha békét akarsz, készülj a háborúra – tartja a régi, Vegetiustől származtatott mondás. Talán épp e mondás jegyében vizsgálták és vizsgálják az Egyesült Államokban, elég elrettentő erejűek-e lassan elöregedő nukleáris készleteik. Korábban, 1945. és 1992. között több mint ezer nukleáris kísérleti robbantást hajtottak végre.
Az 1950-es években és az 1960-as évek elején a robbanások gombafelhőket juttattak a magasba az új-mexikói és nevadai sivatagok fölé. Később a tesztelés földalatti robbanásokra korlátozódott, amelyek 1992-ben értek véget, azóta már törvény tiltja az ilyen kísérleteket. Újabban számítógépes modellezésre támaszkodnak a 3750 robbanófejből álló nukleáris készlet teljesítményének meghatározásához.
2027-re viszont mindez megváltozhat: az Energiaügyi Minisztérium tisztviselői a napokban bejelentették, hogy egy különleges technológia összeállításának küszöbén állnak. „Az 1,8 milliárd dolláros Scorpius projekt már 2027-ben lehetővé teszi, hogy túllépjünk az elméleti számítógépes modellezésen, és sokkal részletesebben tanulmányozzuk az atomfegyver robbanásának végső szakaszában, de az atomrobbanás nélkül előforduló körülményeket” – mondta el a projektvezető Albuquerque-ben, Új-Mexikóban.
A már 10 éve zajló munkák során a tesztelés a következő fázisba lépett az új-mexikói Sandia National Laboratories-nál, ahol a dolgozók elkezdték összeszerelni a Scorpius legösszetettebb darabjának tartott, nagy energiájú elektronsugaras befecskendezőt. A futballpálya hosszúságú kísérleti gép 304 méter mélységben fog elhelyezkedni a nevadai nemzetbiztonsági helyszínen. A projektbe az Új-Mexikó északi részén található Los Alamos National Labot és a kaliforniai Lawrence Livermore National Labot is bevonták.
A Sandiánál összeszerelt injektor egy lineáris indukciós gyorsító. Négy 80 nanoszekundumos impulzust állít lő 1400 amper mellett. Ezek az impulzusok fényes röntgenvillanásokat generálnak, és nagyfelbontású képeket készítenek. Ez utóbbiak felhasználhatók a szuperszámítógépes szimulációkból származó adatok összehasonlítására és a jövőbeli nukleáris robbanófejek tervezésének javítására.
Míg a legtöbb ilyen típusú megközelítés kondenzátorokon alapul, a Scorpius kívánt teljesítményének eléréséhez 40 ezer kereskedelmi nyomtatott áramköri lapot vetettek be. Ennek a megközelítésnek az az előnye, hogy az áramköri lapok javulásával a gép a jövőben fejleszthető.
A kulcsfontosságú alkatrészeket a jövő év márciusában kezdik szállítani Nevadába. Az összeszerelési tesztek is majd jövőre zajlanak, mielőtt a föld alá helyeznék az injektort. 2027-bn pedig indulhat a készletek ellenőrzése. A kutatók több kérdésre is választ várnak. Mindenekelőtt fel akarják mérni az öregedés plutóniumra gyakorolt hatását, hogy továbbra is igazolják, hogy az Egyesült Államok elrettentő ereje hatékony lesz, ha szükség van rá. Az uránból átalakuló plutónium a radioaktív bomlásnak nevezett folyamat során öregszik. Sok nukleáris fegyver pedig 30-50 éve áll szolgálatban. Emellett áttekintenék azokat a fegyvereket, amelyeket az 1992-ben meghirdetett földalatti nukleáris robbanóanyag-kísérleti moratórium óta gyártottak. Itt az a cél, hogy megmutassák, hogy a tervekben 1992-től napjainkig bekövetkezett változások után a fegyverek ugyanolyanok, ha nem erősebbek, mint a föld alatt próbára tett őseik.
Végül, az elméleti és fizikai folyamatok egybevágósága segít eloszlatni a jövőbeli szimulációkkal kapcsolatos kétségeket. Ezek a Scorpiusszal végzett szubkritikus tesztek várhatóan megmutatják, hogy a jövőben újonnan tervezett fegyverek működni fognak, ha szükség van rájuk, még akkor is, ha főként szuperszámítógép-tervekből készültek.