Úszó aknák nehezítik a helyzetet a gátszakadás után

Az első hírek szerint eddig három ember halt meg a dél-ukrajnai Nova Kakhovka gátszakadás utáni árvíz következtében. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség közben bejelentette, hogy megerősíti jelenlétét a zaporizzsjai atomerőműben, mert aggódnak az erőmű reaktorainak hűtésére szolgáló vízellátása miatt. A közlemény idézte a főigazgatót, aki szerint az erőmű fő hűtővízforrásának lehetséges elvesztése tovább bonyolítja az amúgy is rendkívül nehéz és kihívásokkal teli nukleáris biztonsági és védelmi helyzetet – írja a The Guardian.

A BBC cikkében azt emelte ki a történtekkel kapcsolatban, hogy a gát átszakadása lehetetlenné teszi a taposóaknák felkutatását. A Vöröskereszt közlése szerint eddig tudták, hol vannak a veszélyes területek, de most már fogalmunk sincs ezekről. Natalija Humeniuk, az ukrán katonai déli parancsnokság szóvivője az ukrán televíziónak azt mondta: sok taposóakna kimozdult helyéről, és úszó aknákká váltak.

Ezek nagy veszélyt jelentenek – tette hozzá.

Forrás:https://24.hu/kulfold/2023/06/08/orosz-ukran-haboru-oroszorszag-ukrajna-elo-hirfolyam-51/#uszo-aknak-nehezitik-a-helyzetet-a-gatszakadas-utan

Részvény: