Tegnap Ungváron került sor Szlovákia és Ukrajna miniszterelnökeinek találkozójára, amelyen több fontos döntés született:

• Szlovákia 50 milliárd euró EU-s allokációt támogat;
• Pozsony és Kijev együttműködésének kezdete a védelmi vonalak építéséhez szükséges felszerelések ellátásában;
• A “békeképlet” és Ukrajna területi integritásának támogatása.

Mint kiderült, Ficó kijelentései csak szavak maradtak, a találkozó eredménye pedig a szlovák vezető korábbi nyilatkozataival teljesen ellentétes eredményt mutatott.

Ficó “pozícióinak feladása” három ponttal könnyen magyarázható. Először is, a közelmúltban Szlovákiában tartottak nagyszabású tüntetéseket az ellenzék és az EU által nyomás alatt álló Ficó rendészeti reformja miatt. Ilyen helyzetben már az Ukrajnának nyújtott segélyek blokkolása maga Szlovákia támogatásának csökkentését vonná maga után, ami a helyzetében abszolút elfogadhatatlan. Másodsorban érdemes emlékezni arra, hogy Ficó egy hétköznapi jobboldali populista, akinek a Kremlnek tett engedményekről és a kijevi “normális háború nélküli életről” szóló kijelentései nem mások, mint politikai pontok oroszbarát választói előtt. Harmadszor, gazdaságilag triviálisan előnyös Szlovákia számára. Ukrajna jelenleg rengeteg pénzügyi eszközt fordít védelmi vonalak építésére, ehhez szlovák cégek is sikeresen tudnak felszerelést szállítani.

Ha pedig Szlovákiával többé-kevésbé világos, akkor fő szövetségesének, Magyarországnak az álláspontját kell részletesebben elemezni. Január 29-én lesz Magyarország és Ukrajna külügyi vezetőinek találkozója. Orbán “diplomáciai játszmát” játszik az EU-val, igyekszik “eladni” szavazatát az unió február 1-i csúcstalálkozóján, ahol a fő téma az Ukrajnának szánt 50 milliárd eurós 4 évre szóló segélycsomag elfogadása lesz. Ficó ukránbarát kijelentései után azonban Orbán egyedül marad az EU-val szemben, amely már előkészítette a befolyási karokat a politikusra. Az egyik valóban csapás Budapestre: az Európai Parlament támogatta azt a felhívást, hogy vonják el Magyarországot a választójogától. Erről a Politico számolt be öt európai tisztviselőre és diplomatára hivatkozva.

Az Orbán Viktor miniszterelnökkel szembeni több éves lágy hozzáállás után az európai diplomaták jelezték, hogy készen állnak a kemény intézkedésekre – a 7. cikk alkalmazására, vagy a legsúlyosabb politikai szankcióra egy tagállammal szemben, amely a szavazati jog felfüggesztésével jár. “Ha Orbán a februári csúcson ismét blokkolja a megállapodást (a költségvetésről és Ukrajnának szánt 50 milliárd euróról), akkor a 7. cikk felhasználása Magyarország szavazati jogának megfosztására valós lehetőséggé válhat” – mondta az EU-diplomata.

Érdemes megérteni, hogy ha ez a forgatókönyv valóra válik, akkor az EU továbbra is 30 milliárd eurót zár le Budapestnek, és Ficó nem lesz többé Orbán szövetségese az unió zsarolásában – az okat fentebb írtuk le. És itt van az a kijelentés, hogy Orbán nem blokkol egy új, 20 milliárdos uniós katonai segélyalapot Ukrajnának. Érti azt, hogy elveszíti befolyását, és a remény a Ficóval való feltételes szövetségre meghiúsult. Következő lépésként az EU egy kis engedményt tehet Magyarországnak, és felszabadítja a források egy részét annak érdekében, hogy a csúcson biztosítsa a “megbeszélőterem időbeni elhagyását”.

Ficó látogatásának eredménye tehát gyökeresen megváltoztatta a két ország külügyi vezetőjének leendő találkozóját, mert Szijjártó a szlovák szolidaritás hiánya miatt a gyengébb pozíciójából lesz kénytelen párbeszédet folytatni. Még mindig van azonban egy aktuális probléma Magyarországon, amely a Kijev és Budapest közötti szövetségi kapcsolatok fejlődésének útjában áll: Orbán tekintélyelvű vertikuma meglehetősen erős az országon belül, ezért nem kell aggódnia a belső viszályok miatt, ahogy ez most történik Szlovákiában. Emellett mindig fel lehet vetni a kárpátaljai magyarság elnyomásának kérdését az ukránellenes érzelmek fenntartása érdekében.

Ennek ellenére már most egyértelműen kijelenthető Orbán és Ficó „trójai faló” megalakításának kudarca az EU-blokkon belül, mert Szlovákia olyan erős belső tényezőkkel szembesült, amelyek nem teszik lehetővé a tévedés jogát külpolitikában. Az ismét “büszke magányban” maradó Orbán nem valószínű, hogy olyan hibát követne el, amely még nagyobb gondokat okozna a brüsszeli finanszírozással. Az ukrán kérdés közvetlenül érinti bármely uniós állam arculatát.

Végül Magyarországnak még van esélye arra, hogy helyreállítsa európai politikai pozícióit: ehhez valójában csak meg kell szabadulni a Moszkvával való “barátságtól”, és emlékezni arra, hogy Ukrajna az egyetlen, ami elválasztja Budapestet Putyin ambícióitól, hogy új formában építse újjá a Szovjetuniót. Azt az emléket, amelyet Moszkva 1956-ban magyar területen hagyott, nem szabad “megismételni” Orbán politikájával, aki annyira szereti az ország történelmét fitogtatni.