A francia Framatome veszi át a német Siemens Energy szerepét az új paksi reaktorok irányítástechnikájának leszállításában, miután a berlini kormány továbbra sem engedélyezte a vállalat részvételét az atomerőmű bővítésében – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Szijjártó Péter az EDF francia energetikai vállalat vezérigazgatójával tárgyalt, ami után közölte, hogy a paksi beruházás szerződésmódosításait az Európai Bizottság nemrég jóváhagyta, így most felgyorsítható a projekt, amelyben a kormány növekvő francia jelenléttel számol.
Az irányítástechnikai rendszert német-francia konzorciumnak szántuk, a német kormány nem engedi azonban a német cég részvételét, ezért a franciák fogják átvenni a helyüket az irányítástechnika szempontjából minden bizonnyal
– írta le a helyzetet a tárcavezető.
A turbinák szállítására szerződést nyert amerikai GE-t is francia vállalat vásárolta fel. „Mindez pedig azt jelenti, hogy a francia hozzájárulás a magyar nukleáris iparban meg fog nőni” – hangoztatta a miniszter.
Orbán Viktor és Szijjártó Péter tárgyalt a Roszatommal, mutatjuk, hol tart a Paksi Atomerőmű építése
A külgazdasági és külügyminiszter bejelentette: hamarosan megindulnak a paksi bővítés újabb fontos előkészítő munkálatai, a módosított szerződéses keretrendszer biztosítja a gyorsabb előrehaladást a biztonsági szabályok teljes körű tiszteletben tartása mellett.
Egy témában nagyon egyetértünk a franciákkal
Budapest és Párizs egy stratégiai ponton mindenképpen egyetért, ez pedig a nukleáris energia védelme.
A franciák szerveztek egy olyan koalíciót itt, Európában, amely tizenkét országból áll, akik következetesen, határozottan és konzekvensen fellépünk a nukleáris energia használata mellett
– fogalmazott.
Magyarország és Franciaország ebben az ügyben közösen lép fel a brüsszeli ellenállással szemben, mert van egy gazdasági közös érdekeltség is abba az irányba, hogy a francia és a magyar nukleáris ipar az eddiginél sokkal szorosabban összekapcsolódjon – összegezte a miniszter.
Határ a csillagos ég, magyarok a Nemzetközi Űrállomáson
A miniszter délelőtt az Európai Űrügynökség (ESA) főigazgatójával, illetve a Thales Alenia Space és a Servier különböző vezetőivel is tárgyalt.
Fokozódik az együttműködés az ESA-val, miután Magyarország kiválasztotta azt a négy űrhajósjelöltet, akiknek az egyike egy hónapon át különböző tudományos kísérleteket fog végezni a Nemzetközi Űrállomáson.
Valamint tudatta, hogy erről szeptemberben aláírják a szerződést az amerikai Axiom Space vállalattal.
Magyarország visszatér az űrbe, nem tréfa
A HUNOR – Magyar Űrhajós Program egy orvossal és három mérnökkel kezdi meg a kétéves kiképzését Magyarország újonnan felállított hivatásos űrhajósállományának. A kutatóűrhajós programban nyilvánosságra hozták a négy jelölt személyét is.
Forrás:https://www.napi.hu/gazdasag/szijjarto-paks-atomeromu-siemens-framatome.772318.html