Széttartó a városok közti fejlődés, Navracsics szerint ez szab korlátot a fejlesztéspolitikának

A kormány célja, hogy Magyarországon ismét olyan fejlesztéspolitika legyen, amely érzékeny az egyes területi specialitásokra – mondta a területfejlesztési miniszter Győrben.

Navracsics Tibor kiemelte: miközben úgy gondoljuk, hogy az ország homogén egység egyebek mellett kulturális, történelmi és etnikai szempontból, ez a regionális fejlődés szempontjából nem mondható el. Meggyőződése szerint az a „széttartó fejlődés”, amely ma már egyértelműen látszik a magyarországi régiók között, már korlátot szab a fejlesztéspolitikának – mondta a területfejlesztési miniszter Győrben, a Széchenyi István Egyetem (SZE) és a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében megrendezett Víz, amit akartunk elnevezésű eseményen.

Amennyiben megtarjuk a központosított fejlesztéspolitikai logikát, akkor Magyarországon nőni fognak a területi különbségek – mondta, hozzátéve, hogy a közép– és nyugat-dunántúli területek esetében már lehet látni, hogy megcsappan a fejlődés lendülete.

Az esemény fókuszában a Szigetköz és a Csallóköz ,mint turisztikai terület szerepelt. Ezzel kapcsolatban a miniszter kiemelte, hogy a szigetközi térség Győr úgynevezett funkcionális városrészeként jelenik meg. Ebbe a térségbe beletartozik tágabb értelemben Mosonmagyaróvár is.

Navracsics Tibor hangsúlyozta, hogy Győr nemzetgazdasági szempontból fontos, ugyanakkor kényes helyzetben is van. A megyeszékhely az egyik legfontosabb motorja a Budapesten kívüli nemzetgazdaságnak, sok szállal kötődik az autópálya révén a fővároshoz, ugyanakkor fontos, hogy önálló gazdasági centrum is lenni tudjon.

A Budapest-Bécs-Pozsony háromszög közepén helyezkedik el, ahol meg kell találnia a helyét – mondta, hozzátéve, hogy óriási várospolitikai feladat, hogy a város megmaradjon ipari, gazdasági központként, ugyanakkor ne tegye tönkre a környezetében lévő térségeket.

Bonyolult, de inspiráló feladat is, hogy úgy definiálják ezt a térséget, hogy egyszerre tudjon megfelelni az ipari kihívásoknak, valamint a helyi fejlesztéseknek és közösségnek is
– mondta.

A területfejlesztési miniszter szerint ennek a feladatnak természetes intézményi keretet adna a fejlesztési tanácsok keretrendszere.

Érsek Árpád volt szlovákiai közlekedési és építésügyi miniszter előadásában azt emelte ki, hogy a térségben az Öreg-Duna hajózásának jobb kihasználásával lehetne elérni a csallóközi és szigetközi látogatók számának emelkedését. Ehhez „jó volna” egy kikötő építése a területre – tette hozzá.

Szerinte a térség fejlődéséhez szükség lenne szlovák oldalról arra, hogy kiépítsék a szennyvíztisztítókat és -átemelőket, valamint támogassák valamilyen formában a szálláshelyek fejlődését.

Simon Róbert Balázs, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt emelte ki köszöntőjében, hogy több mint egy éve adták át Vének és Gönyű térségében azt a fenékküszöböt, amely biztosítja az állandó vízszintet a Mosoni-Dunán. Az állandó vízszint révén a turizmus megélénkült, és felmerült az az igény, hogy a szigetközi és a csallóközi települések és a folyami ágrendszer is fejlődjön.

Dézsi Csaba András, Győr fideszes polgármestere azt emelte ki, hogy ki kell alakítani és társadalmasítani a város vízi koncepcióját, mert békében kell élni a vizeken a horgászoknak, a sportolóknak, az úszni és a hajózni vágyóknak.

Széles Sándor, a Győr-Moson-Sopronvármegyei főispán pedig arról beszélt, hogy a termálvizek hasznosításában is eredményesnek kell lenni.

A politikában nincs lehetetlen: elvehetik a magyar uniós elnökséget
Nagy port kavart a feltételezés, miszerint Magyarország elveszítheti a 2024-ben esedékes uniós soros elnökségét, de Navracsics Tibor szerint a magyar uniós elnökség a tapasztalat elnöksége lesz.

Forrás:https://www.napi.hu/gazdasag/navracsics-tibor-gyor-viz-fejlesztespoltika.773427.html

Részvény: