Súlyos ukrán veszteségekről és a nukleáris fegyverek bevetésének szükségtelenségéről beszélt Putyin

Az orosz elnök szerint az Ukrajnának ígért F-16-osok ugyanúgy égni fognak, mint a Leopardok.

Nincs esélye az ukrán ellentámadás sikerének egyetlen frontszakaszon sem – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum pénteki plenáris ülésén.

Megismételte állítását, hogy az ukrán hadsereg több mint tízszer akkora veszteségeket szenvedett az ellentámadás során, mint az orosz erők. Azt mondta, hogy az ukrán fél az ellenoffenzívában már 186 harckocsit és 418 páncélozott járművet veszített.

Az Ukrajnának ígért amerikai F-16-os harci repülőgépek ugyanúgy égni fognak, mint a német Leopard harckocsik – jelentette ki az orosz elnök, majd hozzátette, hogy „ha Ukrajnán kívüli légi bázisokon állomásoznak majd (az F-16-osok), és felhasználják őket a harci cselekményekben, akkor kénytelenek leszünk megvizsgálni, hogyan és hol semmisítsük meg azokat az eszközöket, amelyeket ellenünk irányuló harci cselekményekben használnak. Ez annak komoly veszélyét jelenti, hogy a NATO még jobban belesodródik ebbe a fegyveres konfliktusba”.

Megjegyezte, hogy Oroszországnak semmibe se telne akármelyik épületet megsemmisíteni Kijev központjában, de ezt számos megfontolásból nem teszi meg.

Putyin szerint egyesek, azt látva, hogy az ukrán siker kevéssé valószínű, ki akarják provokálni, hogy Moszkva atomfegyvert vessen be, hogy aztán kegyetlenséggel lehessen megvádolni.

„A nukleáris fegyverek alkalmazása elméletileg természetesen Oroszország számára akkor lehetséges, ha veszély fenyegeti területi integritásunkat, függetlenségünket és szuverenitásunkat, az orosz állam létét” – utalt az orosz katonai doktrínára az elnök, emlékeztetve arra, hogy az Egyesült Államok teremtett precedenst az atomfegyver bevetésére. Putyin azt is kijelentette, hogy az ellenség sikertelensége okán semmi szükség az atomfegyverek bevetésére.

A Nyugattal való tárgyalási hajlandósággal kapcsolatban Putyin elmondta, hogy nem ők utasították el a párbeszédet, hanem a Nyugat, de ez szerinte változni fog és ha így lesz, akkor majd ők (azaz az oroszok) eldöntik, hogy mikor és miről akarnak majd beszélgetni velük. Közölte, hogy Oroszországnak több nukleáris fegyvere van, mint a NATO-nak, amely rá akarja venni, hogy számukat csökkentse. Erre Putyin az „egy fityiszt nekik” fordulattal reagált.

Forrás:https://hvg.hu/vilag/20230616_Putyin_atomfegyverek_ukran_vesztesegek_beszed

Részvény: