Csont nélkül lehozta Európa az idei telet is: Oroszország már csak kisebbségi gázellátó a kontinensen, az új partnerek nem szórakoznak, hanem szállítanak, így a tárolók normális áron teltek csurig. A nagyon enyhe tél miatt pedig igazán fűteni se kellett, ezért a készletek különösebben ki se fogytak. A cseppfolyós gáz lett a megmentő, kialakulni látszik egy új függési rendszer, és mivel az USA épp behúzta az LNG-kéziféket, esélyes, hogy Moszkva után Doha lesz a hűbérúr.

Tavaly ilyenkor Európa-szerte azon idegeskedtek a kormányok, hogy sikerül-e elég gázt betárolni télre úgy, hogy Oroszország már javarészt kikerült a képből mint ellátó. A vezetőket megint az egy évvel korábbi frász kerülgette, akkor Vlagyimir Putyin ukrajnai inváziója következtében korábban elképzelhetetlen szintre drágult a fűtőanyag, egyúttal az agresszióra válaszul a legtöbb európai állam – mínusz például Magyarország – hátat is fordított a kontinens addigi abszolút domináns ellátójának, Moszkvának.

A problémát, ahogy Ukrajna lerohanásának évében, úgy 2023-ban is sikerült megoldani, mégpedig a megelőző szezonhoz képest is sokkal jobban. Kiépültek az új ellátói kapcsolatok, a már meglévők megerősödtek, új csővezetékeket adtak át. Ezzel Putyin már nem tudott volna érdemben zsarolni a gázcsap tekergetésével, mint tette azt korábban, a fűtőanyag ára is megnyugodott, olyannyira, hogy a kontinensen irányadó holland tőzsdén most már majdnem annyiba kerül belőle egy megawattóra, mint 2021-ben.

Nincs már gázfrász

Az ukrajnai háború miatt 2022-ben az Európai Parlament és Tanács az adott kapacitás 80 százalékos töltöttségi szintjének elérésére kötelezte a gáztárolókkal rendelkező uniós tagállamokat az azévi fűtési szezon kezdetére. 2023-ban ezt a november elsejéig elérendő kötelező minimumot még feljebb, 90 százalékosra tornázták. Mindenki megugrotta a szintet, Magyarország már nyár végére. Az Energiaügyi Minisztérium szerint nálunk tavaly végül több mint 98 százalékon tetőzött a töltöttségi szint.

Most, tél végén is lenne mit elfűteni, ha az előrejelzésekre rácáfolva hirtelen lehűlne az idő. A minisztérium február elsejei közlése szerint tárolóink töltöttségi szintje aznap az EU által elvárt minimum 51 százalék helyett több mint 76 százalékos volt, de az uniós átlag is 71 százalékon állt. A valós helyzetet pontosabban tükröző fogyasztásarányos adatunk pedig 52 százalék volt, az uniós átlagnak több mint kétszerese. Térfogatban ez azt jelenti, hogy a második hónap elején több mint ötmilliárd köbméternyi készletünk volt még betárolva.

Mindez úgy jött össze, hogy a téli gázfogyasztásunk még nőtt is – a nagyon alacsony, 2022/23-as tél bázisához képest. Akkor mindenki nagyon komolyan vette a spórolást, a piaci árak miatt az iparnak valódi választása nem is volt, a lakosság pedig igyekezett csak annyit fogyasztani, hogy még ne csússzon át abba a nagyon költséges sávba, ahol a kormány a megújított rezsicsökkentés keretében már lakossági piaci áron méri a fűtőanyagot.

2022 október közepétől 2023 április közepéig negyedével volt alacsonyabb a földgázfogyasztás, mint egy évvel korábban. A teljes mostani téli szezon így, február végén még nyilván nem lehet összevetni az előzővel, de az Energiaügyi Minisztérium közlése szerint a mostani fűtési időszak első felében már 156 millió köbméterrel több gázt használtunk fel, mint egy évvel korábban. A lakossági felhasználás 11,5 százalékkal nőtt, az ipari csak 1,1 százalékkal, amit a spórolás vagy a korszerűítés mellett a termelés visszaesése is magyarázhat. A január elején közölt adatok szerint a bátrabb lakásfűtéssel együtt is csak a háztartások 10 százaléka csúszott a rezsivédett sáv fölé.

Ez nem tél

A nagy gázbőségünk tehát egyszerre köszönhető a nagyon komoly készletfelhalmozásnak, a már bátrabb, de a békeidőkhöz képest még mindig spórolósabb felhasználásnak és a nagyon enyhe télnek is. Az évszak idén csak a skandináv országokban mutatta meg a valódi arcát, onnan januárban egy nagyjából kéthetes időszakban mínusz 30-40 Celsius fokokról érkeztek hírek. Ezt leszámítva jó úton haladunk afelé, hogy a mostani tél még a tavalyinál is melegebb legyen: az Európai Bizottság Kopernikusz Éghajlatváltozási Szolgálata már tavaly októberben jelezte, hogy Európa országai 60-70 százalékos eséllyel fognak az elmúlt harminc év téli középhőmérsékleti adatait meghaladó meleget tapasztalni, és ezért, ahogy tavaly, úgy most is az El Nino felel, persze az ember okozta tényezők mellett.

A dagadó tárolók miatt még az sem tudta felverni az árakat, hogy tavaly év végétől a húszi lázadók zavarogni kezdtek a Vörös-tengeren, a bejáratott útvonal helyett több hetes késéssel járó Afrika-kerülésre kényszerítve mások mellett az Európa egyik fő LNG-ellátójává előlépett katari gázhajókat is. Az utóbbi hónapok globális ipari lassulása pedig az ázsiai keresletet is nagyban visszavetette, így az áru ott is olcsó maradt.

A fentiek miatt az EU gázár-zabolázó biztonsági intézkedései közül egyikre sem volt szükség. A 2022 végén élesített uniós ársapka csak olyan extrém árszinteknél lépett volna érvénybe, melynek szerencsére a közelébe se értünk, Putyint se kellett visszazsarolni, a közös, EU-s gázbeszerzés pedig ugyan életbe lépett, de ha nincs, valószínűleg akkor se lett volna baj.

Az USA lefékez

Az európai gázbőség nem kis mértékben az USA-nak köszönhető. Az oroszokkal való szakítás után az Egyesült Államok lett a kontinens egyik fő gázellátója: míg az EU a 2021-es, 155 milliárd köbméterről indulva tavaly már annak kevesebb mint harmadára csökkentette az oroszgáz-importját, addig a tengerentúli LNG-importot megtriplázta. 2023-ban 60 milliárd köbméter cseppfolyós gázt hoztak át hajóval Amerikából (egy köbméter LNG visszagázosítva 600 köbméter „rendes” gázt jelent), ezzel az USA tavaly az EU-ba és Nagy-Britanniába érkező teljes importgáz-mennyiség közel ötödét adta, a 2021-es 5 százalékról felnőve.

Jelen állás szerint Katarral és Ausztráliával együtt az USA a világ legnagyobb cseppfolyósgáz-ellátója, és rengeteg bővítési projektjük van a csőben, termelési kapacitásukat a következő négy évben közel megduplázzák – ám a beruházások egy része hirtelen lefékezett. Joe Biden január végén környezetvédelmi aggályokra hivatkozva 14 hónapra leállította minden új és függőben lévő, exportcélú LNG-fejlesztés engedélyeztetését. A projekteket most átvizsgálják.

A környezetvédők, aktivisták – jellemzően a demokrata párt támogatóinak fiatal rétege – üdvözölték a fejleményt. A kritikusok egyből rá is mutattak, hogy az intézkedés célzottan az ő lekenyerezésükre születhetett meg, miután az Izrael mellett kiálló Biden népszerűsége az ő zömmel palesztinpárti köreikben tovább gyengült a közel-keleti konfliktus háborúvá fajulása óta. Ebből az is következik, hogy ha Biden november ötödikén megint legyőzi Donald Trumpot, akkor megint zöld lámpát adhat az LNG-fejlesztéseknek.

Ha az exportterminál-fejlesztések befagyasztása mégsem csak kampányfogás, és tartós marad, az veszélybe sodorja a globális energiabiztonságot. A Biden-kormányzat képviselői mindenesetre esküdöznek, hogy ha valamely partnernek nemzetbiztonsági kérdéssé válna az LNG-hiány, akkor kivételt tesznek vele.

Igény, az lesz rá

Bár a dubaji klímacsúcson az USA és az EU is csatlakozott a szándéknyilatkozathoz, amely rögzítette a fosszilis tüzelőkkel való leállást, konkrét, gyakorlati lépéseket még nem igazán tettek a cél eléréséért. Az unió például ugyan 2050-re lőtte be a saját klímasemlegességét, de ehhez képest a gázról való leállásra továbbra se állapított meg semmiféle céldátumot.

Ázsia pedig egy teljesen más történet. A földrész már az európai LNG-ébredés előtt is a fűtőanyag nagybevásárlója volt – ausztrál és katari nagyellátókkal-, és bár most pont gyenge a keresletük a már említett, általános gazdasági lelassulás miatt, az előrejelzések szerint a jövőben a korábbinál is nagyobb lesz az étvágyuk. Egyrészt itt is vannak emissziócsökkentő törekvések, csak itt ezek elsősorban azt jelentik, hogy a gázra állnak át az annál sokkal szennyezőbb szénenergiáról, másrészt pedig, bár Kínban épp ellenkező a folyamat, nagy népességnövekedés van folyamatban, elsősorban Indiában – ez is tovább növeli a gázigényt.

Az LNG/gázkereslet előrejelzései így hát ellentmondásosak. Míg a Nemzetközi Energiaügynökség szerint a globális gázigény 2030-ban tetőzik, majd csökkenni kezd, addig a Shell szerint csak a cseppfolyósgáz-kereslet 2040-re több mint 50 százalékkal megnő. Katar pedig azzal számol, hogy még ötven év múlva is ezerrel fogjuk égetni a gázt. A nemzeti energiatársaság éppen ezért néhány napja nagy horderejű bejelentést tett.

Katar benyomul

A QatarEnergy február 25-én közölte, hogy a békeidős szintre visszasüllyedt gázárak ellenére évi további 16 millió tonnával megemeli a termelésbővítési célokat, így éves kapacitásuk a mostani 77 millió tonnáról 2027-ig 126, majd 2030-ra 142 millió tonnára nő. Ez így a mostani szinthez képest 85 százalékos kapacitásnövekedés lesz.

A bejelentés alig egy hónappal az amerikai engedélyeztetési stop után érkezett, az elemzők pedig azonnal felvázolták a valószínű jövőképet: hiába van az USA pole pozícióban, ha valóban önként lemond erről, az az LNG-re rászokott Európát egy az egyben Katar karjaiba löki. Európa most mindkét nagyellátótól vásárol, de Washington kiesésével olyan erős függés alakulhat ki Dohától, mint amilyen nemrég még Moszkvához kötötte a kontinenst. Az persze nem tűnik reálisnak, hogy a katari emír Putyin mintájára egyszer csak elkezdene a szállítmányokkal zsarolni, de ha a piacokat egyetlen eladó uralja, az nagyon sérülékennyé teheti a kereskedelmet.

Katar ráadásul az elemzők szerint a globális átlaghoz képest akár tizedáron tud egységnyi LNG-t előállítani, például azért, mert a szükséges infrastruktúrát a nyugati dolgozókhoz képest durván alulfizetett délkelet-ázsiai vendégmunkásokkal építtetik fel. Szóval Katar, ha akar, úgy tud mindenkinél alacsonyabb árat ajánlani a termékére, hogy egyáltalán nem is bukik rajta – nem úgy, mint például az olaját kényszerből a Távol-Keletre szállító Oroszország.

Elemzők szerint 2030-ra a globális LNG-piac a mostani, évi 400 millió tonnáról 580-600 millió tonnásra nőhet, főként a már említett, ázsiai keresletrobbanás miatt, Katar pedig 25 százalékát is kontrollálhatja, főleg, ha Biden döntése miatt tényleg sikerül kiszorítaniuk az USA-t. Az ázsiai piacok többségéért – a földrajzi közelség, tehát a rövidebb és olcsóbb szállítási útvonalak miatt – csak Ausztráliával kell majd megvívniuk.

Ázsiában Kínáé az egyik nagy növekedési potenciál: az ország energiamixében egyelőre csak kb. 8 százalékos a gáz részesedése, míg a széné 61, az olajé meg 18. Az indiai mixben pedig most 6,3 százalékos a gáz részaránya, de Narendra Modi miniszterelnök ezt 15 százalékra akarja feltornázni 2030-ig. Ennek érdekében már a kapacitásnövelő bejelentés előtt tettek egy jelentős lépést: India legnagyobb gázimportőre, a Petronet február elején kötött 2048-ig szóló szerződést a QatarEnergy-vel, a hírek szerint mindenki másnál olcsóbb LNG-szállítmányokról. Az ország teljes tavalyi, 20,8 millió tonnás LNG-importjának kicsit több mint felét már így is Katar állta.

Ami Magyarországot illeti, ebből mi se akarunk kimaradni. Szijjártó Péter külügyminiszter januárban bejelentette, hogy 2026-tól hosszú távú magyar-katari gázüzlet indul, a megállapodást hamarosan aláírják. Konkrétumokról nem beszélt, nem tudni, évente mennyi cseppfolyós gázt vennénk Dohától, és az se világos, hány évig tartana az együttműködés. Azt ugyanakkor Szijjártó iparkodva leszögezte, hogy ennek célja nem a már meglévő szállítók kiváltása. Itt a külügyminiszter minden bizonnyal Oroszországra utalt, akiket a jelek szerint az Orbán-kormány tényleg sohasem akar cserben hagyni, annak ellenére, hogy jól átvertek minket a gáz árával: friss számítások szerint Magyarország több mint 500 milliárd forintot bukhatott azzal két év alatt, hogy a tőzsde helyett az oroszoktól vesszük a gázt.

Forrás:https://hvg.hu/gazdasag/20240304_cseppfolyos_gaz_LNG_USA_Katar_Oroszorszag_energiabiztonsag