-
Az év első napjaiban a forint folytatta azt az útját, amit tavaly járt: gyengült – írta meg az MTI. Gyengébben kezdte az évet a forint a főbb devizákkal szemben a december 31-i záróárfolyamánál: az euróval és a svájci frankkal szemben 0,2 százalékkal, a dollár ellenében 0,4 százalékkal csökkent az árfolyama hétfő reggelre. Az eurót 368,87… Olvass tovább →
-
Van olyan vállalat, amely 6,5 százalékos béremeléssel szúrta ki az emberei szemét és van olyan, ahol 27 százalékot pakoltak rá a tavalyi fizura. Máshol még halogatják a béremelést. Az eddigi bértárgyalások, megállapodások alapján úgy látszik, hogy a nagy és kis cégeknél is minimum 10, de inkább 15 százalékos béremelést kell adniuk 2022-ben a munkáltatóknak, ha… Olvass tovább →
-
Történetének legerősebb évét zárhatta 2021-ben a lakossági hitelpiac, ráadásul novemberben már az egy évvel korábbinál harmadával magasabb szintet ért el. De nem minden szegmens teljesített ilyen jól – írta a Világgazdaság a jegybanki adatokra hivatkozva. Novemberben az egy évvel korábbinál majdnem 33 százalékkal több, 111,4 milliárd forintnyi lakáshitelszerződést kötöttek a háztartások, az év végi időszakban… Olvass tovább →
-
Az amerikai elnök ukrán kollégájával beszélt telefonon, és nem hagyott kétséget afelől, hogy az amerikaiak közbelépnek, ha az orosz hadsereg offenzívát indít Ukrajna ellen – közölte ukrán és amerikai értesülésekre hivatkozva az MTI. Joe Biden amerikai elnök vasárnap éjjel telefonon beszélt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, akinek ígéretet tett arra, hogy az Egyesült Államok „határozott választ… Olvass tovább →
-
Friss adatokat jelentett a Johns Hopkins Egyetem: a koronavírus fertőzöttek száma meghaladta a 290,1 milliót, a halálos áldozatoké pedig tovább közelített az 5 és félmillióhoz – adta hírül az MTI. Avilágon 290 112 377 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 5 443 453 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem legfrissebb adatai… Olvass tovább →
-
Recep Tayyip Erdogan török elnök pénteken határozott kérést intézett a lakosság felé: minden megtakarításukat lírában kell tartaniuk és igyekezett megnyugtatni az embereket, hogy a líra zuhanását kordában tudják tartani – Portfolio. Azt akarom, hogy minden állampolgárom a saját pénzünkben tartsa megtakarításait, és minden üzletét lírában bonyolítsa le, ez a javaslatom – fogalmazott a török elnök… Olvass tovább →
-
Az idei évtől kezdve minden 25 év alatti fiatal mentesül a személyi jövedelemadó befizetése alól. Azokat a fiatalokat is érinti az adómentesség, akik diákszövetkezeten keresztül vállalnak munkát – Promenad24. kormány a gazdaságvédelmi akcióterv keretében döntött a 25 év alatti fiatalok szja-mentességéről, amely a világon szinte egyedülálló intézkedés, csak Lengyelország él hasonlóval. Az intézkedés 280 ezer… Olvass tovább →
-
Nem volt egyszerű év a 2021-es. De minden nehézsége és sokszor abszurditása ellenére jó eséllyel ez volt a NER utolsó teljes éve. 2021-nek úgy indultunk neki, hogy halleluja, itt az oltás, karácsonyra már el is felejtjük azt a rémálmot, amit a 2020-as év a koronavírus miatt jelentett. Nagyon nem így lett, sőt, még csak idén jött… Olvass tovább →
-
A szakember attól tart, hogy az oltásokat kicselező mutációk jönnek létre a nagyon alacsony oltási arányú országokban, amelyek az omikronhoz hasonlóan elterjednek a világban, a mostaninál jóval súlyosabb következményekkel járva – VILÁG GAZDASÁG. A hatvani kórházban sürgősségi orvosként dolgozó Zacher Gábor toxikológus az RTL-nek adott interjúban elmondta: 2022-vel kapcsolatban nagy félelme az, hogy koronavírusnak újabb és újabb… Olvass tovább →
-
Mitől lett volna több szavazója a Fidesznek most, mint volt 2018-ban? – szegezte a kérdést a követőinek Facebookra feltöltött újévi köszöntőjében Márki-Zay Péter. A baloldal miniszterelnök-jelöltje attól is politikai hasznot remél, hogy a koronavírus sok áldozatot szedett az idősek körében – írja a Magyar Nemzet. Mitől lett volna több szavazója a Fidesznek most, mint volt 2018-ban? –… Olvass tovább →