A MOK-elnök a hvg360-nak adott interjújáról és annak visszhangjáról is beszélt.
Tudja, hogy sokak számára ijesztően hathatott, amikor a hvg360-nak adott interjújában úgy fogalmazott, „aki teheti, kezdjen el takarékoskodni az egészségügyi ellátásra” – erről beszélt Álmos Péter, a Magyar Orvosi Kamara elnöke az ATV Egyenes beszéd című műsorában.
Szerinte ebből is jól látszik, milyen nehéz árnyalt üzenetet átadni, hiszen ez a mondata egy egyórás interjún hangzott el, és az ezt követő mondatait senki nem idézte.
A MOK-elnök arról is beszélt, hogy egy nagyon aggasztó jelenségről van szó, és nagyon fontosnak tartja a kamara, hogy a lakosság hozzáférjen olyan egészségügyi ellátáshoz, ami megfizethető, ez ugyanakkor jelenleg nem realitás.
Nem gondolja, hogy a kamara feladata lenne, hogy az embereket arra biztassa, hogy a magánegészségügyre tartalékoljanak. Erről szóló mondatát jelzésértékűnek szánta, arra akart utalni, hogy nem jó irányba mennek a dolgok.
Szerinte „nem várhatja el a magyar társadalom, hogy ennyi pénzből olyan egészségügyi ellátást kapjon, mint ami mondjuk Nyugat-Európában van, mert az egyszerűen kétszer annyiba kerül”. A legnagyobb probléma szerinte az orvosellenes hangok jelenléte, az átalakítás pedig „nem fog mennni, ha nem nyerik el az egészségügyben dolgozók bizalmát”.
Álmos Péter kijelentette: Az állami egészségügy ma nem tud olyan minőséget nyújtani, mint akár öt évvel ezelőtt. Elmondta, hogy időpontot fog kérni Pintér Sándorhoz, hogy „a bizalmat helyreállítsuk, mert bizalmi törés az van”.