Nem akar másfél milliárd euróval többet adni Ausztria az Unió büdzséjébe

Az osztrák kancellár egy reggeli rádióinterjúban jelentette be, hogy Ausztria elutasítja az Európai Bizottság kérését és nem hajlandó még több pénzt küldeni az EU-nak. Karl Nehammer hangsúlyozta, hogy a befizetendő összegek növelése előtt a meglévő pénzügyi alapok felhasználása kellene, hogy a bizottság prioritása legyen.

Példaként említette a kohéziós és az újjáépítési alapokat, valamint megemlítette, hogy a felhasználások során nagyobb figyelmet lehetne fordítani a spórolásra és a költséghatékonyságra is.

Az Ö1 rádió Morgenjournal című műsorában ugyanakkor megemlítették, hogy az Európai Bizottság azzal indokolta a kérelmet: a meglévő alapok nagy része – Nehammer szerint mintegy 480 milliárd euró – már le van foglalva és le is hívható. A bizottság emellett emlékeztetett, hogy a meglévő pénzek felhasználását rendeletek szabályozzák, így azokat nem lehet akármire fordítani.

Jó lenne, ha az Európai Bizottság bemutatná, miként tervezi a pénzek átmozgatását – akkor majd meglátjuk, hogy ez gyakorlatban is tényleg a tagállamok javát szolgálná-e
– fogalmazott Karl Nehammer a rádiónak.

Az Európai Bizottság kedden arra kérte az 27 uniós tagállamot, hogy a 2027-ig tartó költségvetési időszak keretét 66 milliárd euróval toldják meg

Az összeg – mely a bizottság szerint az Ukrajnát, a bevándorlást és a gazdasági versenyt érintő ügyvitelt könnyítené meg – Ausztriának 1,6 milliárd euró többletkiadást jelentene. Magnus Brunner osztrák pénzügyminiszter már a javaslattételkor elutasította a bizottság javaslatát, mondván, Ausztria nettó befizető tagországként nem tudja elfogadni az uniós alapok növelését.

Ausztria 130 millió euróval segíti lakosait
Az osztrák kormány nagyvonalú összeggel támogatja a lakosság elektronikai cikkeinek javítását.

Forrás:https://www.napi.hu/gazdasag/ausztria-europai-unio-befizetes-karl-nehammer.773106.html

Részvény: