Minden afelé mutat, hogy a Fidesz a 2010-es években alkalmazott eszközökkel nem lesz képes kivezetni az országot a válságból, és fenntartható növekedési pályára állítani a gazdaságot. És nem látszik, hogy a párt kész és/vagy képes lenne végrehajtani egy átfogó reformot.
Varga Mihály pénzügyminiszter és Matolcsy György jegybankelnök meglehetősen pesszimista előadásai után aligha volt meglepő, hogy a Közgazdász-vándorgyűlés elemzői panelbeszélgetésének résztvevői sem látják valami fényesen a jövőt.
Emlékeztetőül:
Varga Mihály lényegében elismert, hogy az idei, a GDP 3,9 százalékára tervezett költségvetési hiány nem tartható, az új cél, hogy a hiány a tavalyi 6,2 alatt legyen. Varga továbbá némi óvatos önkritikát is gyakorolt az elmúlt évek laza (kiköltekező) fiskális (kormányzati-költségvetés) politikája miatt. A miniszter további megszorításokat helyezett kilátásba.
Kissé szórakoztató módon Kocsis Máté frakcióvezető nyíltan ellent mondott Vargának arról, hogy megszorítások lehetségesek, a Varga által mondottakat „magánvéleménynek” minősítette. Szórakoztató, mert a frakció, illetve az egész országgyűlés szerepe a gazdaságpolitika alakításában lényegében nulla, a kormány bármilyen intézkedést meg tud – és meg szokott – valósítani rendeleti úton, még a költségvetés és az adócsomag évi egyszeri parlamenti vitája és megszavazása is csak színjáték.
Matolcsy György jegybankelnök különösen kemény volt, az elszállt magyar inflációt – és az annak nyomán kialakult gazdasági recessziót – a kormány „kalandor” gazdaságpolitikája nyakába varrta. Előre tekintve figyelmeztetett, hogy az egész évtizednek „inflációs hajlama van”, az infláció elleni küzdelem folyamatos kihívás lesz, amihez pozitív reálkamatokra van szükség. Nincs tehát visszaút a 2010-es évekbe, a negatív reálkamatok, az ingyen pénz korszakába. A jegybankelnök – sokadjára – versenyképességi, hatékonyságnövelő reformokat sürgetett.
Bajok Nyugaton és Keleten
Az elemzői kerekasztal résztvevői (Palócz Éva, Kopint Tárki; Balatoni András, MNB; Kónya István, BCE Közgazdaságtan Intézet; Virovácz Péter, ING Bank) sem sok jót tudtak mondani a jövőbe tekintve. Ami a külső környezetet illeti, a kínai gazdasági növekedés lassul, ami az egész világgazdasági növekedést vissza fogja fogni. Virovácz szerint ez a lassítás szándékos a kínai gazdaságpolitika részéről, igyekszenek fenntartható növekedési pályára állni, tehát fölösleges arra számítani, hogy majd beletaposnak a gázba. Kínába komoly probléma a demográfia, az évszázad végére a munkaképes korú lakosság 40 százalékkal lesz kisebb.
Az USA-ban jelenleg úgy tűnik, sikerült elérni a „soft landing”-et (puha leszállás), az inflációt sikerült jelentős reálgazdasági károk nélkül megfékezni. Ám jó esély van rá – illetve egyes adatok már most erre utalnak –, hogy a reálgazdasági károk majd csak jövőre jelentkeznek igazán, így szó sincs „soft landing”-ről, az amerikai gazdaság nehéz helyzetben lesz. Balatoni András szerint ezt ellensúlyozhatja a globális termelési láncok átszervezése, a termelés visszahelyezése az USA-ba, illetve az amerikai „enterpreneurship”, az a fajta vállalkozó szellem, ami Európában merőben ismeretlen.
Európában, illetve az eurózónában sem valami jók a kilátások, stagfláció várható. Az infláció ugyan csökken, de a gyorsan változó tételektől szűrt maginfláció 4 százalék környékén látszik beragadni, miközben gazdasági növekedés alig van.
Nem az egyszámjegyű inflációt kellene elérni
Magyarországon a belső tényezők és kilátások sem különösebben fényesek – vonták le a következtetést az elemzők. A folyó fizetési mérleg ugyan nagyjából helyrebillent, de kérdés, milyen gyors lesz a válságból való kilábalás. A fő probléma a belső kereslet (a háztartások fogyasztása) visszaesése. Ugyan ősszel a reálbér-változás ismét pozitív tartományba kerül (az éves béremelkedési ráta magasabb lesz, mint az év/év infláció),
a fogyasztói bizalom rendkívül alacsony, így kérdés, hogy érdemben felpörög-e a lakossági fogyasztás.
Az idei évet statisztikailag a mezőgazdaság mentheti meg, a tavalyi pocsék teljesítményhez képest idén nagy a szektor hozzájárulása a növekedéshez – vagyis egyelőre inkább csak jelentősen csökkenti a visszaesését. A mezőgazdaság súlya a gazdaságban azonban nem jelentős, a termelése pedig erősen ingadozó, így ettől nem lehet csodát várni már középtávon sem. Az ipar gyengélkedik, az építőipar konkrétan összezuhant, így nem látszik, mely szektor húzná ki a gazdaságot a válságból.
Az infláció továbbra is probléma – Virovácz Péter figyelmeztette az MNB-s Balatoni Andrást, hogy legalább a jegybank abbahagyhatná az egyszámjegyű infláció év végi elérése körüli sikerkommunikációt. A magas egyszámjegyű infláció ugyanis még mindig túl sok, a jegybanki cél 3 százalék, ennek elérése pedig csak 2025-ben várható. Ide tartozik, hogy az
infláció lassulását most és jövőre érdemben fékezik a kormányzati adó- és díjemelések.
Ami a 2010-es sikereket megalapozta
A 2010-es években, különösen az évtized második felében több tényezőnek volt köszönhető a 2009-es válságból való kilábalás mind reálgazdasági, mind költségvetési szempontból:
Gazdaságfehérítés,
Főként bujtatott adóemelések,
Tőkebeáramlás,
A foglalkoztatottak számának növekedése.
Sorban haladva, további gazdaságfehérítésre nincs tér, sőt a válság miatt jelenleg inkább a gazdaság visszaszürkülése látható. Egyelőre úgy tűnik, hogy azok az adóemelések, amik a 2010-es években működtek, most már nem működnek olyan jól, és azt sem szabad elfelejteni, hogy most nincs ott a mintegy 3 ezer milliárd forintos magánnyugdíjpénztári vagyon, amit akkor a Fidesz államosított.
Biztos, hogy jelentős költségvetési kiigazításokra lesz szükség – ezeket ugye Varga Mihály belengette. A helyzetet súlyosbítja, hogy a kormány a 2010-es években prociklikus gazdaságpolitikát folytatott, a gazdasági fellendülés éveiben élénkítette a gazdaságot – 4-5 százalékos növekedés mellett lehetett volna nullás, sőt pluszos költségvetéseket csinálni, ehhez képest csak annyi történt, hogy a hiányt a 3 százalékos uniós hiánylimit alá vitték be. Így most, válság idején, amikor élénkíteni kellene, a kormánynak megszorítania kell. A költségvetés helyzetét tovább rontja, hogy a magas kamatok miatt brutálisan megdrágul az – egyébként régiós szinten túl magas – államadósság finanszírozása, a GDP 2 százalékáról 4 százalékra ugrik.
A kínai tőke nem helyettesíti az uniós támogatásokat
Ami a tőkebeáramlást illeti, nagy kérdés, mi lesz az uniós források sorsa, azok nélkül ugyanis érdemi növekedés nem elképzelhető. Nem igaz, amit a kormány – elsősorban Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter – propagál, hogy az ázsiai (akku)beruházások jelentette tőkebeáramlás képes ellensúlyozni az uniós források kiesését. Azok ugyanis infrastruktúraberuházásokba áramolnak, attól nem lesz jobb a gazdaság helyzete, hogy még több építmény (gyár) épül.
Egyébként már most, illetve az elmúlt éveket tekintve aggasztó, hogy a tőkebefektetések nagy része infrastruktúrába áramlik, az immateriális javakba (szellemi termékekbe) történő beruházás még az uniós átlagot sem közelíti meg.
Ráadásul a beruházási teljesítmény valójában egyáltalán nem magas. A kormány – elsősorban Szijjártó Péter külgazdasági miniszter – előszeretettel emlegeti a rekordokat döntögető külföldi beruházási értékeket, ám
a hatalmas számok csak az áremelkedéseknek köszönhetők.
Az infrastruktúraberuházások árindexe az elmúlt években jóval gyorsabban emelkedett, mint a teljes nemzetgazdaság árindexe (a GDP-deflátor). A beruházások árindexével korrigálva a beruházási ráta a GDP 25 százalékát sem éri el, ami kritikusan alacsony szint.
Fogy a magyar(munkaerő)
A foglalkoztatottak száma (a munkaerő) tovább nem növelhető, lényegében mára alig maradt mozgósítható munkaerő-tartalék. A demográfiai folyamatok miatt pedig a munkakorú népesség folyamatosan csökken. A demográfiai folyamatok hatásain nem lehet változtatni, azok „beégnek” a rendszerbe.
A népességcsökkenés akkor sem állna meg, ha hirtelen a kívánatos 2,1-re vagy afölé ugrana a termékenységi ráta.
És erről szó sincs, hiába tűzte ezt célul a kormány. Nem csak a hazai, a nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy állami intézkedésekkel legfeljebb század százalékpontnyi változásokat lehet elérni a termékenységi rátában.
Adva, hogy a népesség fogy, az országnak munkaerő-bevándorlásra lesz szüksége – ami némi ellentmondásban van a Fidesz bevándorláspolitikájával. Igaz, már a Fidesz is elismeri, hogy szükség van külföldi munkavállalókra, ennek érdekében jelentősen megkönnyítette a harmadik országból származók egyszerűsített, ideiglenes munkavállalását.
Máshogy kellene csinálni
Összességében a jelenlegi körülmények és folyamatok mellett nem látszik, hogy a gazdaság hogyan tudna kikecmeregni ebből a válságból, és közép-, hosszú távon fenntartható fejlődési pályára állni. Vagy hogy egyáltalán képes-e rá: ahogy a panelbeszélgetésen Balatoni András emlékeztetett,
az ország jelenlegi fejlettségi szintje az uniós átlaghoz képest most nagyjából azon a szinten van, amit az elmúlt több, mint 100 évben még egyszer sem sikerült túlszárnyalni.
Az előre mutató út természetesen a jegybank által sokat hangoztatott versenyképesség-növelés lenne, a hatékonyságnövelés, az innováció.
Ehhez képest – tegyük hozzá – a kormány a jelek szerint nagyon is a 2010-es évek receptjeit igyekszik alkalmazni. Különösen elhibázottnak tűnik – lényegében az összes független elemző szerint is – az akkuipari gyárak erőltetett betelepítése. Már a 2010-es évek iparosítási törekvései neccesek voltak, ahogy arra Kónya István emlékeztetett: a magyar ipar energiafogyasztása jelentősen nőtt, miközben az uniós átlagban stagnált. Pedig az uniós ipari kibocsátás is nőtt, de ezt sikerült magasabb energiafogyasztás nélkül elérni.