Mozgósítják a beloruszokat, Ukrajna fészkelődik

Belarusz szerdán közölte, hogy megkezdődött az éves tíznapos mozgósítási gyakorlat.

A minszki védelmi tárca szerint a hadgyakorlat célja, hogy felmérjék az állami intézmények felkészültségének fokát a tartalékosok mozgósítására.

Belarusz minden felnőtt férfit katonai szolgálatra köteleznek, melynek elvégzését követően tartalékos állományba kerülnek.

Minszk tavaly lehetővé tette Oroszország számára, hogy felvonulási területként használja őt az Ukrajna elleni támadásához. A két szövetséges állam azóta is rendszeresen tart közös hadgyakorlatokat.

Világpusztító fegyverek jutottak el Oroszország szomszédjába
Megérkeztek az első orosz taktikai atomfegyverek Belaruszba, amelyek egy része háromszor erősebb annál, mint amilyeneket az Egyesült Államok 1945-ben ledobott Hirosimára és Nagaszakira – jelentette be Aljakszandr Lukasenka belarusz vezető.

Lukasenka ebben az esetben lépne be a háborúba
Minszk engedélyezi az orosz erőknek, hogy bázisait kiképzésre használják.

Júniusban orosz taktikai nukleáris rakétákat telepítettek Belaruszba, amit Vlagyimir Putyin orosz elnök figyelmeztetésnek szánt a Nyugatnak.

A belorusz erők nem léptek be közvetlenül a háborúba Oroszország oldalán, de Aljakszandr Lukasenka belorusz elnök kijelentette, hogy ez megtörténne,

ha országát ukrán támadás, „teljes körű agresszió” érné.

Ukrajnának fedeznie kell magát egy esetleges újabb orosz támadás ellen északról, Belarusz irányából, miközben az ország déli és keleti részén új ellentámadást folytat az orosz erők ellen.

Ezért fogadja Belarusz Oroszország atomfegyvereit
A belorusz külügy szerint a NATO lépései miatt kényszerült Minszk az orosz atomfegyverek befogadására, tehát az Egyesült Államok és szövetségesei nyomást gyakoroltak rájuk.

Forrás:https://www.napi.hu/kulfold/belarusz-mozgositas-ukrajna-oroszorszag-haboru.772977.html

Részvény: