A hadvezetés a küszöbön álló ukrán ellentámadásra igyekszik felkészülni, ám a tartalékképzést nagyban nehezíti, hogy minden rendelkezésükre álló erőt a Bahmut körül keletkezett rések betömésére kell felhasználniuk.
2023 májusának kezdete óta Oroszország egyre inkább átengedte a kezdeményezést a konfliktusban, és inkább reagál az ukrán akciókra, mintsem aktívan haladna saját háborús céljai felé – írja a brit védelmi minisztérium.
Májusban Oroszország 20 éjszakán át 20 alkalommal indított drónokkal és cirkálórakétákkal végrehajtott támadást mélyen az ukrán vonalak mögött. Az oroszok azonban kevés sikert arattak valószínűsíthető céljaik elérésében, azaz Ukrajna megerősített légvédelmének semlegesítésében és az ukrán ellentámadáshoz összevont erők megsemmisítésében. Mindemellett a Nyugat-Oroszországba betörő partizáncsapatok elleni védelemhez is csapatokat kellett elirányítaniuk a front eddigi mozgalmasabb szakaszairól.
Az orosz parancsnokok valószínűleg megpróbálnak ezzel egyidejűleg tartalékerőket létrehozni, és azokat olyan helyeken elhelyezni, ahol ukrán áttörési kísérletekre számítanak. Ezen törekvésüket azonban valószínűleg aláássa, hogy az eddig be nem vetett csapataikat kénytelenek a Bahmut körüli frontvonalon keletkezett rések betömésére felhasználni.
Forrás:https://hvg.hu/vilag/20230531_haboru_oroszok_kezdemenyezes_ukranok_ellentamadas_tartalek_Bahmut