Miközben Zuckerberg és Musk hadakozik, itt a nevető harmadik

Az amerikai vállalat után most a kínai tech óriás is beszáll a mesterséges intelligencia-bizniszbe nyílt forráskódú modelljével, ennek előbbi nagyon nem fog örülni.

Megnyitja saját mesterséges intelligencia modelljét a külső fejlesztők előtt az Alibaba – jelentette be a kínai vállalat, mivel céljuk, hogy a termék hozzáférhetőségével, így ismertségével is megszerezze vezető szerepét a technológia területén.

Ezzel a lépéssel egymásnak ütközhet az Alibaba és a Meta, amely nemrégiben hasonló lépést tett, viszont
potenciális kihívás elé állíthatják az OpenAI-t, a ChatGPT mögött álló céget.

Még áprilisban, az Alibaba elindította nyelvi modelljét (LLM), amely a Tongyi Qianwen nevet kapta. Az LLM egy mesterséges intelligencia modell, amelyet hatalmas mennyiségű adat feldolgozására képeztek ki, egyben ez az alapja a generatív mesterséges intelligencia alkalmazásoknak is, mint például a ChatGPT – ezekről ugye azt kell tudni, hogy emberszerű válaszokat generálnak a felhasználói utasításokra.

A Tongyi Qianwen lehetővé teszi a mesterséges intelligencia tartalom generálását angol, valamint kínai nyelven, és különböző modellméretekkel rendelkezik, beleértve akár a hétmilliárd paramétert is – írja a CNBC.

Az Alibaba nyílt forráskódú, hétmilliárd paraméteres Qwen-7B modellje, valamint a Qwen-7B-Chat nevű, társalgási alkalmazásokhoz tervezett verziójával lép piacra. Ez azt jelenti, hogy a kutatók, akadémikusok és vállalatok világszerte használhatják a modellt saját generatív MI-alkalmazásaik létrehozására anélkül, hogy saját rendszereiket kellene betanítaniuk, így időt és költséget takaríthatnak meg. A több mint 100 millió havi aktív felhasználóval rendelkező vállalatoknak ehhez jogdíjmentes licencre lesz szükségük az Alibabától.

Noha a kínai gigavállalat nem kereshet licencdíjat a nyílt forráskódú technológiából, a disztribúció segít a vállalatnak, hogy több felhasználót szerezzen MI-modelljéhez.

Mindez azért történik, mert
Kína legnagyobb e-kereskedelmi vállalata igyekszik fellendíteni mesterséges intelligencia-befektetésekkel foglalkozó részlegét,

ezzel megcélozva, hogy óriási bevételekre tegyen szert, és növekedjen a jelentősége az tech-szektorban.

A Meta még az év elején adta ki nyílt forráskódú Llama modelljét a kutatóknak, és más technológiai cégekkel is együttműködik az alkalmazása fejlesztésében. Ezzel már 2 vállalat is beszállt a mesterséges intelligencia versenybe, amely szupersebességel gyűrűzik be a mindennapjainkba.

Forrás:https://www.napi.hu/tech/alibaba-meta-mesterseges-intelligencia.775292.html

Részvény: