Megostromolták az iraki svéd nagykövetséget

Több százan rohanták meg csütörtök kora hajnalban a bagdadi svéd nagykövetséget. Megmászták a falait, és fel is gyújtották, így tiltakozva a Korán példányainak elégetése ellen. A svéd külügyminisztérium közleményben tudatta, hogy a nagykövetség összes munkatársa biztonságban van, egyúttal elítélte a támadást, és azt hangsúlyozta, hogy az iraki hatóságoknak meg kell védeniük a diplomáciai képviseleteket.

A Reuters szerint a csütörtöki tüntetést Muktada asz-Szadr síita hitszónok és politikus támogatói szervezték, mert alig pár héten belül már másodszor terveznek nyilvános Korán-égetést Svédországban csütörtökön – derül ki a népszerű síita hitszónokhoz köthető népszerű Telegram-csoportban és más Szadr-párti médiumokban megjelent közlésekből.

A svéd rendőrség szerdán engedélyezett egy, a stockholmi iraki nagykövetség előtti csütörtöki nyilvános gyűlést – számolt be a TT svéd hírügynökség.

A kérelem szövege szerint a kérelmező az iszlám szent iratainak és az iraki zászlónak a szimbolikus elégetésével kíván hatást elérni a tüntetésen.

A One Bagdad elnevezésű Telegram-csoportba feltöltött videókon jól látható, amint helyi idő szerint csütörtökön hajnali egy óra körül már tüntetők gyülekeznek a bagdadi svéd nagykövetség előtt, majd egy jó órával később elkezdték megostromolni az épületeket. Az ostrom során a tüntetők felmásztak az egyik épület tetejére, és tűz is keletkezett, ami a tűzoltók eloltottak.

Június végén asz-Szadr már egyszer tiltakozásra szólított fel Svédország ellen, és a svéd nagykövet kiutasítását követelte, miután egy iraki férfi Stockholmban Koránt égetett. A svéd rendőrség etnikai vagy nemzeti csoport elleni izgatással gyanúsította meg az elkövetőt, aki egy interjúban iraki menekültként mutatkozott be.

Az akkori Korán-égetést követően két nagyobb tüntetésre került sor a bagdadi svéd nagykövetség előtt, és az egyik alkalommal a tüntetők a nagykövetség területére is behatoltak. Akkor több muszlim többségű ország, köztük Irak, Törökország, az Egyesült Arab Emírségek, Jordánia és Marokkó kormánya is tiltakozott az eset miatt, Irak pedig a férfi kiadatását kérte, hogy az országban bíróság elé állhasson.

Forrás:https://24.hu/kulfold/2023/07/20/bagdad-irak-svedorszag-koran-egetes-nagykovetseg/

Részvény: