Már több mint kétezer halottja van a marokkói földrengésnek

Meghaladta a kétezret a péntek éjszakai marokkói földrengés halálos áldozatainak száma.

Meghaladta a kétezret a marokkói földrengés halálos áldozatainak száma az észak-afrikai ország belügyminisztériumának szombat esti közleménye szerint.

Jelenleg már 2012 halottról tudni.

A tárca hozzátette, hogy csaknem 2060 sérültet tartanak számon, közülük 1404-en válságos állapotban vannak.

„A mentési munkálatok jelenleg is zajlanak, a hatóságok kitelepítik a veszélyeztetett régiókban élőket” – olvasható a közleményben.

7-es erősségű rengés pusztított Marokkóban
Az országot péntek éjjel rázta meg a rabati székhelyű geológiai központ szerint 7-es erősségű rengés, amelynek epicentruma a közép-marokkói Al-Hauz tartományban, Marrákestől 72 kilométerre délnyugatra volt. Az amerikai földtani intézet (USGS) 6,8-as erősségűnek mérte a földmozgást.

A belügyi tárca közlése szerint a halottak nagy részét, 1293 embert a Magas-Atlasz-hegységben lévő al-Hauzban, illetve, 452 embert, a közelben lévő Tarudantban találták.

Al-Hauzban a hadsereg tábori kórházat hozott létre – tudatta a MAP marokkói hírügynökség.

Az epicentrumhoz legközelebb eső városban, Marrákesben több történelmi jelentőségű épület megrongálódott, az UNESCO világörökségi listáján is szereplő belvárosban egy mecset minaretje leomlott.

„Marokkónak hatalmas szüksége van a segítségre, és nem csupán az elkövetkezendő egy-két hétben. Hónapokban, sőt, években számolunk”
– szögezte le Hossam Elsharkawi, a Nemzetközi Vöröskereszt közel-keleti és észak-afrikai irodavezetője.

Forrás:https://www.economx.hu/kulfold/marokkoi-foldrenges-2000-aldozat.777114.html

Részvény: