Közös értékekről tárgyalt Novák Katalin a fegyverpárti texasi kormányzóval

Texas állam ugyanazon értékek mellett áll ki, mint Magyarország

– jelentette ki Novák Katalin csütörtökön Austinban, írja az MTI. A köztársasági elnök azért utazott Texasba a tájékoztatás szerint, hogy „kétoldalú gyakorlati és elvi együttműködési lehetőségekről” tárgyaljon a kormányzóval.

Greg Abbott republikánus texasi kormányzó többek között arról nevezetes, hogy főügyészként korábban a támadófegyverek tartásának New York-i szigorítását éles szavakkal kritizálta nem sokkal a 2012-es connecticuti iskolai vérfürdő után, amelyben 27 ember, köztük 20 gyerek is meghalt Newtownban. Abbott emellett kifejezetten ellenzi az azonos neműek házasságát, és a szexuális segédeszközök betiltását is szorgalmazta.

A kormányzó a találkozón a tudósítás szerint kifejtette, hogy Texas az Egyesült Államok gazdaságának motorja, és mint ilyen, nagyon szívesen folytat üzletet a világgal, nyitott a gazdasági kapcsolatok felé. Nyitottságát hangoztatta az együttműködésre, támogatásra például az autó- és űripar területén. A megbeszélésen a tudósítás szerint szó volt arról is, hogy miként segítheti Texas állam kőolaj- és gázipara Magyarország energiaigényének kiszolgálását, de ezzel kapcsolatban részletekbe nem bocsátkoztak.

Novák Katalin ugyanakkor kifejtette, várakozással tekint a Magyarország és az Axiom Space houstoni központú űripari vállalat között a közelmúltban létrejött 65 millió dolláros szerződésre,

különös tekintettel arra, hogy a partnerség elősegítheti a második magyar asztronauta eljutását a világűrbe.

Novák szerint bár a gazdaság és befektetési kérdések fontosak, kiemelte „a két fél által egyaránt képviselt értékeket”, mint például az illegális migráció elleni küzdelmet, a család értékét, illetve „alapvető értékekként a biztonságot és a nemzetet”.

A tudósítás szerint a találkozón szóba kerültek demográfiai kérdések is, a többi között a múlt héten tartott Budapesti Demográfiai Csúcs szerepe a világ előtt álló népesedési problémák kezelésében, bár részleteket ezzel összefüggésben sem közöltek.

Forrás:https://24.hu/kulfold/2023/09/22/novak-katalin-texas-csaladvedelem/

Részvény: