Költségvetésének több mint felét fogja védelemre költeni Ukrajna 2024-ben

Az ukrán parlament csütörtökön jóváhagyta a jövő évi költségvetést, amelynek az egyik fő célja a hadsereg támogatása – számolt be az MTI.

A költségvetés bevételeit 1768 milliárd hrivnyában, a kiadásokat pedig 3355 milliárd hrivnyában irányozták elő, így a büdzsé hiánya dollárra átszámítva 43,58 milliárd dollár lesz a tervek szerint.

Jövőre az ukrán költségvetési kiadások több mint a felét kapja a védelmi ágazat. A költségvetési szavazás után Denisz Smihal miniszterelnök azt mondta, hogy „a prioritások egyértelműen ki lettek jelölve a költségvetésben. Minden belső erőforrásunkat az ellenség feletti győzelemre használjuk fel”. Hozzátette:

kiadásaink gyakorlatilag a fele Ukrajna biztonságát és védelmét célozza. Több fegyver és jármű lesz, több drón, lőszer és rakéta. Az adófizetőktől származó minden hrivnya a hadsereghez kerül.

Az ukrán kormányfő bejelentette, hogy a kormány a minimálbérek és a nyugdíjak emelését tervezi és több pénz jut oktatásra és az egészségügyre.

Szerhij Marcsenko ukrán pénzügyminiszter arról beszélt, hogy kulcsfontosságú lesz a nyugati szövetségesektől származó pénzügyi segítség a költségvetési hiány fedezésére. Az ukrán kormány idén eddig már 35,4 milliárd dollárt, tavaly pedig mintegy 31 milliárd dollárt kapott szövetségeseitől.

A költségvetési terv jövőre a hazai össztermék (GDP) 4,6 százalékos növekedését irányozza elő az idei évre tervezett közel 5 százalékos bővülést követően.

Forrás:https://24.hu/kulfold/2023/11/09/ororsz-ukran-haboru-elo-tudositas-percrol-percre-november-9/#koltsegvetesenek-tobb-mint-felet-fogja-vedelemre-kolteni-ukrajna-2024-ben

Részvény: