Kiakadtak a gépjárművezetést oktatók az új szabályok miatt

Az oktatói kedélyeket borzolják a bekövetkezett változások, amelyek augusztus 24. után következtek be.

A Közlekedési Alkalmassági Vizsgaközpont Nonprofit Kft. új adminisztrációs kötelezettséget vezetett be szeptembertől. A változás lényege, hogy a megtartandó órákat előre be kell jelenteniük az oktatóknak.

De nem csak az alkalmat kell előre jelezni, hanem az óra minden egyes adatát: ki vezet, mikor és milyen rendszámú autót, továbbá hogy honnan és hová tart a jármű – utóbbit a Totalcar cikke szerint házszámra pontosan kell megadni.

A szabálymódosítással nem titkoltan az ellenőrzéseket akarják megkönnyíteni, és a visszaéléseket visszaszorítani, hogy valóban vezetéssel töltsék el a tanulók a kijelölt időt.

A módosítás a szakmai körökben több okból is ellenérzéseket vált ki. Egyfelől a vezetésoktatás ki van téve a forgalomnak, másfelől az oktatás és a tanulóval való együttműködés rugalmassága is erősen megkérdőjelezhetővé válik.

Köves Szilárd oktató a lapnak úgy nyilatkozott, korábban a szakfelügyeletek megnézték, hogyan tartanak órát az oktatók, amihez módszertani segítséget és szakmai tanácsot is adtak.

Mindez azonban szerinte mostanra odáig fajult, hogy akkor lesz valakiből jó oktató, ha az adminisztrációs kötelmeket tökéletesen teljesíti.

Az oktató szerint olyan, mintha bűnözőkként tekintenének az oktatókra, ami miatt olyan dolgok is ellenőrzés alá kerülnek, aminek semmi köze az oktatáshoz. Hozzáteszi, hogy a személyiségi jogok szempontjából is aggályos a teljes kontroll, mivel figyeli, hogy ki mikor pontosan hol van.

Barta Judit szakoktató szerint a legnagyobb baj, hogy az adminisztrációs kötelezettségek miatt amelyik oktató továbbra is rugalmas szeretne maradni, az a büntetést kockáztatja. Mindez pedig a tanulókon fog lecsapódni.

A lap szerint az új rendszer szeptember 4-én lépett életbe, azonban még senki nem látta azt, a hivatalos tájékoztatást is néhány napja bocsátották ki.

Vitaindító: félelmetes és felelőtlen ingyen jogosítványt adni a fiataloknak?
Egy közelmúltban napvilágot látott kormányzati javaslat értelmében 2024-től a középiskolások és a szakképző intézményekben tanulók számára szinte ingyenessé válhat a B kategóriás jogosítvány megszerzése. Egy hazai autósiskola azonban most karcos ellenvéleményt fogalmazott meg a javaslattal szemben. Szerintük nem jó ötlet.

Forrás:https://www.economx.hu/belfold/tanulo-vezeto-jogositvany-oktatas-rendszer.777037.html

Részvény: