-
Megérkeztek Szlovákiába az első amerikai katonák a Saber Strike (Kardcsapás) fedőnevű hadgyakorlatra szerdán a késő éjszakai órákban. Az autópályán érkező katonai konvoj Csehországból a Lanzhot-Brodské határátkelőn lépte át a szlovák határt, majd a Malacky-Kuchynában lévő légibázisra folytatta útját. Az amerikai konvojt a határon tiltakozók csoportja várta. Andrej Danko, a szlovák parlament előző elnöke, a Szlovák… Olvass tovább →
-
A jelenlegi nemzetközi kihívások hatékony kezelése érdekében az Európai Uniónak egységesen kell fellépnie, ami azt jelenti, hogy a külpolitikai döntéseket nem egyhangúan kell meghozni, hanem minősített többséggel – jelentette ki az Európai Parlament a strasbourgi plenáris ülésén elfogadott jelentésében csütörtökön. A vétó lehetőségével főleg a magyar kormány szokott élni, amely korábban több fontos döntést is megtorpedózott.… Olvass tovább →
-
Emmanuel Macron francia elnök számára zsúfolt volt a múlt hét, hiszen február 7-én, hétfőn Putyin orosz elnökkel találkozott Moszkvában, utána rögtön Kijevbe utazott, hogy megpróbáljon közvetíteni a két szemben álló fél között. Csütörtökön pedig hatalmas energiaprogramot jelentett be hazai közönség előtt, a kelet-franciaországi Belfort városában, amelynek legfontosabb eleme hat új nukleáris reaktor felépítése a francia karbonsemlegesség elérése… Olvass tovább →
-
Oroszország továbbra is vonultat fel csapatokat az ukrán határhoz, és a jelek szerint korlátozott támadásra készül az ország ellen – közölte szerdán az észt külföldi hírszerzés igazgatója. A tervezett behatolás „rakétákkal történő légi támadást és egy kulcsfontosságú ukrajnai terület elfoglalását foglalja magában” – jelentette ki Mikk Marran. Jelenleg úgy értékeljük, hogy elkerülik a népesebb városokat, mert ezeknek… Olvass tovább →
-
Bár a szlovák parlament lazított a 2010-ben hozott, szigorú állampolgársági törvényen, továbbra sem vehető fel feltételek nélkül más ország állampolgársága, tehát nehéz kettős, így szlovák magyar állampolgárságot is szerezni – erről a Paraméter ír. A most hozott lazítás szerint öt év külföldi tartózkodás szükséges ahhoz, hogy fel lehessen venni egy másik állampolgárságot is anélkül, hogy buknák a… Olvass tovább →
-
Joe Biden amerikai elnök üdvözölte az orosz védelmi minisztérium azon nyilatkozatát, hogy kivonnak néhány csapatot az ukrán határról, de véleménye szerint az Egyesült Államoknak még ellenőriznie kell, hogy Oroszország valóban visszaküldi-e csapatait állandó bevetési helyére. Ezt az orosz-ukrán konfliktus kapcsán az amerikai nemzethez intézett beszédében mondta. „Még nem erősítettük meg, hogy az orosz… Olvass tovább →
-
Franciaországban szerdán folytatódik a koronavírus-járvány ötödik hulláma miatt elrendelt korlátozások feloldása – erősítette meg a kormányszóvivő. Gabriel Attal a keddi kormányülést követően elmondta: az előzetesen meghirdetett menetrendnek megfelelően szerdától több mint két hónap után újra kinyithatnak az éjszakai szórakozóhelyek és diszkók, ismét lehet álló közönséggel koncertet rendezni, illetve táncolni a koncerteken, állva fogyasztani a vendéglátóhelyeken,… Olvass tovább →
-
Az orosz-ukrán helyzetben erődemonstráció és párbeszéd kettős egysége teremtheti meg a békét – mondta a honvédelmi miniszter egy háttérbeszélgetésen kedden, Budapesten, – neokohn. Benkő Tibor részletesen bemutatta a biztonsági környezetet. Felhívta a figyelmet, hogy világszerte romló tendenciák láthatók. Ráadásul a régióban, Magyarország szomszédságában is nyugtalanságra adnak okot az elmúlt időszakban történtek. Kiemelte, hogy a mostani… Olvass tovább →
-
Justin Trudeau kanadai miniszterelnök hétfőn életbe léptette a kormány széleskörű veszélyhelyzeti hatalmi jogköreit, így próbálva orvosolni a koronavírus elleni oltási kötelezettség ellen tüntető kamionos demonstrálók okozta közlekedési káoszt és az amerikai-kanadai határátkelőnél okozott kereskedelmi forgalmi fennakadásokat – jelentette a The Wall Street Journal (WSJ) amerikai napilap kedden – a Kitekintő. A mérsékelt jobboldali üzleti-politikai napilap online… Olvass tovább →
-
Oroszország nem akar háborút Európában – mondta Vlagyimir Putyin orosz elnök, miután személyesen beszélt Olaf Scholz német kancellárral. A BBC arról ír, hogy Putyin elnök arról is beszélt, hogy azért is javasoltak biztonsági garanciákat a nyugati országoknak, mert el akarja kerülni a háborút, de ezeket szerinte nem vette elég komolyan a NATO és az Egyesült… Olvass tovább →