loader-image
Budapest, HU
9:53 de., december 2, 2023
temperature icon 3°C
Humidity 97 %
Wind Gust: 0 mph

Kategória: Belföldi hírek

  • Letartóztattak 16 határrendészt

    A Debreceni Törvényszék Katonai Tanácsa elrendelte a letartóztatását azoknak a határrendészeknek, akiket minősített vesztegetés gyanújával az ártándi határátkelőnél kedd este végrehajtott nagyszabású bűnügyi akciót követően vettek őrizetbe – közölte szombaton a Központi Nyomozó Főügyészség. ANemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján indult korrupciós bűncselekmények miatt a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészségen folyamatban lévő bűnügyben a bíróság az ügyészi… Olvass tovább →

  • Szijjártó Péter szerint hazugságokat terjesztenek Magyarországról

    Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter brit kollégájával tárgyalt telefonon többi között az ukrajnai háborúról, illetve a finn és svéd NATO-csatlakozásról pénteken. AStockholmban tartózkodó Szijjártó Péter Facebook-oldalán azt írta: elmondta James Cleverly brit külügyminiszternek, hogy „mivel mi a háború szomszédságában vagyunk, ezért annak hatásai nálunk azonnal és súlyos mértékben jelentkeznek”. Ráadásul egyre nő azoknak a magyaroknak… Olvass tovább →

  • A francia elnökkel tárgyal hétfőn Orbán Viktor

    A magyar miniszterelnök Franciaországba utazik. Munkavacsora keretében tárgyal Orbán Viktor miniszterelnök Emmanuel Macron francia köztársasági elnökkel hétfőn Párizsban – erősítette meg az MTI-nek Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. Francia sajtójelentések szerint a találkozóra a március végi EU-csúcs előkészületei keretében kerül sor. A megtárgyalandó témák között az aktuális európai ügyeket, az ukrajnai háborút, az európai versenyképességet,… Olvass tovább →

  • Van olyan hazai hiányszakma, ahol már a milliós fizetés sem hat

    Komoly munkaerőhiány van a logisztika területén is Magyarországon. Megesik, hogy a hétszámjegyű fizetési ajánlatok sem eléggé motiválóak a munkavállalók számára. A munkáltatóknak komoly kihívást jelent, hogy a munkavállalói elvárások és az alkalmazói ajánlat közös nevezőre kerüljön. „A logisztika területén is tetten érhető a munkaerőhiány, néha már az akár hét számjegyű fizetések sem hatnak eléggé motiválóan”… Olvass tovább →

  • Kiderült, miért pörgött rá a kormány a gázerőművekre

    Már csak a növekvő áramigény miatt is szükség van a kapacitásbővítésre, amelyet az egyre sokasodó akkumulátorgyárak komoly fogyasztása is generál – állítják energetikai szakértők. Az Unió sem tiltja. „Gázerőműveket építünk azért, hogy kiszolgáljuk a nagy ipari központokat, a döntések meg is születtek már” – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara… Olvass tovább →

  • A kétmillió forintos fizetés Magyarországon is elérhető

    Listázták azokat a foglalkozásokat, amelyekkel a legmagasabb fizetés jár Magyarországon. A KSH a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó havi átlagkereseteit összesítette foglalkozások szerint. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a honlapján ismertette a 2022-es év bruttó átlagkereseteit foglalkozási területekre lebontva. Majdnem ötödével nőttek az átlagkeresetekTavaly decemberben a teljes munkaidőben dolgozók bruttó átlagkeresete megközelítette a 600 ezer… Olvass tovább →

  • Összehasonlítottuk Budapest és a környező fővárosok megélhetési költségeit

    Milliós bécsi átlagfizetésből sörözni Pozsonyban, mellé olcsó belgrádi cigarettát szívni, majd 550 forintos román benzint tankolva hazaautózni a kisrezsijű bukaresti lakásba. Anyagi szempontból ilyen lenne az ideális mindennapos élet ezen a vidéken. Az olcsó ukrán árakat nyilvánvaló okokból most figyelmen kívül hagytuk. Lehet böngészni, lehet csodálkozni. Ja, és kíváncsiságból kikértük a ChatGPT véleményét is a… Olvass tovább →

  • Friedman: Amíg a háború tart, Magyarország biztonságban van

    Amíg az ukrajnai háború tart, addig Magyarország biztonságban van. Ez megváltozik, ha akár Oroszország, akár a Nyugat döntő győzelmet arat – ezt Orbán Viktor egyik kedvelt geopolitikai elemzője, George Friedman írta annak kapcsán, hogy úgy érzi, változás állt be az orosz–magyar kapcsolatokban. Az orosz–magyar kapcsolatok alakulásáról elmélkedik rövid értékelésében George Friedman geopolitikai elemző annak kapcsán,… Olvass tovább →

  • A bankokkal volt a legtöbb vitája a magyaroknak

    Közzétette a 2022-re vonatkozó jelentését a Magyar Nemzeti Bank mellett működő Pénzügyi Békéltető Testület (PBT). A Napi.hu – nak megküldött kétszáz oldalnyi összefoglaló szerint a kérelmet benyújtók több mint kilencven százalékának hitelintézetekkel, biztosítókkal, követeléskezelőkkel akadt vitája. Tavaly a kérelmezők 39 százalékával már elektronikus úton zajlott a kommunikáció. A legnagyobb arányban a Budapesten és Pest megyében… Olvass tovább →

  • Novák Katalin találkozott a republikánusok várható elnökjelöltjével

    Novák Katalin köztársasági elnök Florida állam kormányzójával, Ron DeSantisszal kedden találkozott Tallahassee-ban. A hivatalos közlemény szerint a családok védelméről folytattak megbeszélést. Novák Katalin Florida állam fővárosában találkozott az amerikai republikánusok egyik legnépszerűbb kormányzójával, Ron DeSantisszal, akinek az elmúlt évekből néhány politikai döntését, főként a „gyermekvédelminek” nevezett LMBTQ-ellenes intézkedéseit a magyar kormány politikájához hasonlítják. A magyar… Olvass tovább →