A 2024 második félévi uniós elnökséget Magyarország fogja betölteni, erről évekkel ezelőtt hozott határozatot a Tanács. Ezzel ellentétes jelzés nem érkezett a Tanács részéről
– közölte az Igazságügyi Minisztérium az atv.hu-val. Mint írták: „Az Igazságügyi Minisztérium már egy éve aktív és intenzív munka keretében készül arra, hogy Magyarország 2024 második félévében elnökölni fogja az Európai Unió Tanácsát. A felkészülési időszak alatt tájékoztató előadásokat szervezünk az elnökségi félév alatt tanácsi formációt elnöklő miniszterek és államtitkárok számára is.
Ennek fontos állomása a szerdán és csütörtökön megrendezésre kerülő felkészítő program, amit a Tanács Főtitkárságával közösen Budapesten rendezünk.
Továbbá jelezték, hogy az uniós elnökség nem jog, hanem kötelesség, és „egyedülálló az Európai Unió történetében, hogy 2011-ben és 2024-ben, tehát több mint 12 év elteltével is ugyanaz a kormányzati erő tölti be a soros elnöki tisztséget. Magyarországon ez a rendkívüli, a kormányzati és politikai stabilitás és kontinuitás szempontjából kifejezetten szerencsés helyzet áll fenn”. Végül úgy fogalmaztak:
A kormány képviseletében eljáró személyek sok esetben azonosak azokkal a személyekkel akik a legutóbbi elnökség során is részt vettek a megtisztelő elnökségi feladatok ellátásában. Ennek köszönhetően, olyan jelentős és mélyreható tapasztalattal rendelkezünk, amely biztos garanciát jelent egy újabb sikeres magyar elnökségi félév lebonyolításához.
Az Európai Parlament június elején fogadta el azt a határozatot, amely nyomást szeretne gyakorolni az Európai Tanácsra, hogy a magyar kormány ne tarthassa meg 2024 második felében a rá eső soros uniós elnökséget. Arról, hogy egyébként elvenni nem lehet ezt hazánktól, csak elcsúsztatni.