Schmidt Ádám, a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkára elmondta, ez az összeg már az év elején, három támogatási körön keresztül, eljut az érintettekhez.
A Magyar Olimpiai Bizottság a rendes éves, működési költségén felül 1,289 milliárd forintos támogatásban részesül annak érdekében, hogy biztosítsa a kiutazást, az ott tartózkodást, és a felszereléseket. A nemzeti versenysport program keretein belül a 46 olimpiai sportág szövetsége tavaly összesen 15,919 milliárd forint támogatáshoz jutott, ez körülbelül másfél milliárddal nőhet azzal, hogy a keretösszeg 500 millió forinttal emelkedik, és minden szövetség ötmillió forintot kap egy-egy olimpiai kvóta után.
Schmidt Ádám kiemelte,
mivel eddig 58-an szereztek indulási jogot a párizsi játékokra, egy feltételezett, körülbelül 160 fős létszám nagyjából 800 millió forintos támogatást eredményezne a kvalifikációs időszak zárultakor.
A harmadik támogatási kör keretein belül 350 millió forintot különítettek el a tatai edzőtábor klimatizálására, eszközbeszerzéssel pedig 600 millió forint értékben segítik a szövetségeket – tette hozzá.
Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke hangsúlyozta,
ennek a támogatásnak köszönhetően anyagi akadálya nincs az eredményességnek.
Hozzátette, szeretnék mindenképpen túlszárnyalni a tokiói 173 fős sportolói létszámot, ez viszont nagyban függ majd attól, hogy a férfi vízilabdázók mellett mely csapatoknak sikerül kivívni az indulást. A MOB elnöke megjegyezte, nemcsak az ország presztízse miatt fontos a magyar csapat létszámának nagysága, hanem azért is, mert ettől függ, milyen súllyal kezelik a csapatot, például a szállások kiosztásánál.
A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) számára 300 millió forint támogatás biztosított. Szabó László, az MPB elnöke elmondta,
ez az összeg teljes egészében fedezi a magyar paralimpiai csapat részvételét, beleértve az utazást, biztosítást, sportruházatot és egészségügyi ellátást.
Az eseményen részt vett két, már biztos olimpia és paralimpiai induló.
Vogel Soma, a fukuokai világbajnokságon aranyérmes férfi vízilabda-válogatott kapusa arról beszélt, az együttesnek nagy könnyebbséget jelent, hogy a lehető leghamarabb biztosította párizsi részvételét, így a közelgő Európa-bajnokságon és világbajnokságon lehetősége lesz a fejlődésre, összeszokásra.
A Tokióban aranyérmes Konkoly Zsófia már a harmadik paralimpiájára készül, mint elmondta, ennyire korán még ő sem szerzett kvótát, és bízik az újabb sikeres szereplésben.
Az oroszok nem tűrik, hogy felfüggesztették olimpiai tagságukat, lépni fognak
Putyin önkényesen fennhatósága alá vont több ukrán sportszervezetet is, mire a NOB ideiglenesen kihajította az oroszokat az olimpiai bizottságból.
Forrás:https://www.economx.hu/gazdasag/20-milliard-olimpia-tamogatas-honvedelmi-miniszterium.780051.html