Csütörtök reggel jelentette be Tuzson Bence igazságügyi miniszter, hogy „2024. szeptember 1-jétől az állam ingyenesen biztosítja a jogosítványt a középiskolásoknak, hozzátéve, hogy ebbe beletartoznak a jogosítvány megszerzéséhez szükséges elméleti és gyakorlati órák, vizsgák is.
Csütörtök délután a fideszes politikus máris helyesbítette a reggeli bejelentését. Az írta posztjában, amit az index.hu szúrt ki, hogy „az állam idén pilot jelleggel indítja el a gyakorlati oktatás ingyenes megszervezését, és a cél, hogy a jövőben ez teljes körű legyen.” Ehhez még annyit tett hozzá, hogy 2024 szeptember elsejével a középiskolai oktatás részévé válik a KRESZ és az egészségügyi oktatás.
A különbség a kettő között az, hogy az összes középiskola helyet csak néhány kiválasztott iskolában lesz lehetőség az ingyenjogsi megszerzésére.