Halálbüntetést kaphat két Ukrajnában elfogott brit

Két brit állampolgárt fogtak el Ukrajnában az orosz haderő által ellenőrzött területen. A két férfi ellen zsoldos harci tevékenység miatt emeltek vádat – írja a The Guardian az orosz állami média alapján, amely azt is jelezte, hogy a két foglyot halálbüntetéssel sújthatják.

A brit Andrew Hillt és Dylan Healyt a jelentések szerint „hatalom erőszakos megszerzésével” és „terrorista kiképzésével” is vádolják – közölte egy orosz irányítású donyecki állami hírügynökség. A jelentés forrása egy névtelen tisztviselő volt, amit  nem erősítették meg. A múlt hónapban két britet és egy marokkói férfit ítéltek halálra azonos vádak alapján a hatóságok az orosz irányítású Donyeckben. Az ítéletek végrehajtásának időpontját még nem tűzték ki, a férfiak közül legalább ketten fellebbeznek az ítélet ellen.

Hillt, akit négygyerekes apaként azonosítottak Plymouthból, több felvételen is bemutattak az orosz televízióban , köztük egy olyanban is, amelyet a múlt hónapban sugároztak a következő címmel: „Exkluzív – a kivégzés előtt”. A videóban úgy tűnt, hogy arról tájékoztatták, hogy büntetőeljárás indulhat ellene, mondván, hogy „gyanús zsoldosként tartják fogva”. Hillt, akiről a hírek szerint korábban a brit hadsereg Lancaster ezredében szolgált, április végi elfogása után először az orosz televízió mutatta be.

A másik férfi, Dylan Healy a hírek szerint Ukrajnában humanitárius segélynyújtó önkéntesként dolgozott. Őt és egy másik brit férfit, Paul Ureyt a jelentések szerint őrizetbe vették a délkelet-ukrajnai Zaporizzsja közelében, miközben egy nőnek és két gyermeknek segítettek elmenekülni.

https://24.hu/kulfold/2022/07/02/orosz-ukran-haboru-elo-julius-2/#1533

#Andrew Hillt  #britek #Dylan Healyt #Oroszország #terrorista

Részvény: