Ha a pokol nem lépi túl Gáza határát, hazánk sokat profitálhat Izrael fegyverkezéséből

Az elemzők három lehetséges forgatókönyvet vázoltak fel a világgazdaság számára, ugyanakkor mivel Magyarország az egyik legmegbízhatóbb és legalkalmasabb partnere Izraelnek, a védelmi iparunk számára lehetőséget rejt a zsidó állam felfegyverkezése.

Még nincs egy hete sem a Hamász Izraelt ért terrortámadásának, és egyelőre azt sem látni, hogy milyen következményei lesznek a zsidó állam gázai bosszúhadjáratának, ugyanakkor néhány, Magyarországgal is kapcsolatos gazdasági alapvetést már most megállapíthatunk.

Álmukban megölt izraeli katonák, elrabolt gyerekek, utcán kivégzett nők – Mi történik Izraelben?
Hogyan történhetett meg, hogy a világ egyik legjobban védett országának katonáival álmukban végeztek az őrhelyükön motoros terroristák? Milyen megtorlást követel, hogy nőket végeztek ki a nyílt utcán? Milyen következményei lehetnek az izraeli háborúnak?

Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány közölt összeállítást a magyar-izraeli kapcsolatokról, amelyben négy fontos pillért határoztak meg:

  • együttműködés a biztonság és a közel-keleti stabilitás érdekében, valamint az Izraelt egyoldalúan megbélyegző nemzetközi fősodor elleni küzdelem;
  • a magyarországi zsidó közösség és az izraeli magyar közösség közötti interakciók;
  • az antiszemitizmus elleni globális fellépés;
  • a magyar és izraeli gazdasági, tudományos és innovációs együttműködések fokozása.

Az orbáni külpolitika egyik sarokköve az Izraelhez fűződő viszony, ami nagyban függ Orbán Viktor és Benjamin Netanjahu közti szoros politikai szövetségtől. Ez olyan szimbolikus ügyekben is megjelenik, mint

első európai országként a nagykövetség Jeruzsálembe költöztetése.

Egyébiránt a tel-avivi nagykövetség részeként 2019-ben hazánk már nyitott egy külgazdasági irodát Jeruzsálemben, szintén az európai országok közül egyedüliként, nem kevés európai kritikával kísérve. 

Rekord a magyar-izraeli kereskedelemben

De nem csak a politikai, hanem a gazdasági kapcsolatok is egyre szorosabbá és gyümölcsözőbbé váltak, az új évezredben folyamatosan és nagy mértékben növekszik a magyar termékexport értéke Izraelbe. A kétoldalú külkereskedelmet is ez a magyar aktívum jellemzi, amelyben jelentős a járművek és a szállítóeszközök, valamint az elektronikai berendezések, a baromfitermékek, a gyógyszerek és a vegyipari termékek aránya.

Az Oeconomus kimutatása szerint 2021-ben 424 millió amerikai dollár értékben szállítottunk termékeket Izraelbe. A hazánkba érkező izraeli termékek között főként vegyipari termékek és gyógyszerek, orvostechnikai eszközök, elektronikai berendezések, műanyagipari áruk, valamint járműalkatrészek szerepelnek. A Magyarországra érkező izraeli termékimport 2021-ben 224 millió dollár volt.

Kép: Oeconomus

A magyarországi export Izraelbe 2022-ben is igen jelentősen, közel százmillió dollárral nőtt. A legnagyobb – 154 millió dollár – értékben járműveket exportáltunk, elektronikus berendezéseket 99 millió, gépeket, nukleáris reaktort és bojlert 72 millió, organikus vegyszereket 23 millió, húst közel 20 millió, különféle feldolgozóipari termékeket 16 millió, gyógyszeripari terméket pedig 14 millió dollár értékben szállítottak a magyar cégek a közel-keleti országba.

Az izraeli import szintén jócskán megugrott 2022-re, a behozatalnál az elektronikai felszerelések domináltak 86 millió dollárral, ezt követően az organikus vegyszerek következtek 30 millió, a különféle vegyszertermékek szintén 30 millió, a gyógyszeripari termékek 23 millió, a műanyagfélék 19 millió, a repülőgép kategória pedig 12 millió dollárral.

Kép: Oeconomus

Ezzel sikerült is egy rekord évet produkálnunk a kétoldalú kereskedelemben, Magyarország 490 millió dollár értékben exportált a közel-keleti országba, miközben onnan 253 millió dollár értékben érkeztek áruk.

Számos izraeli befektető van jelen a különböző hazai szektorokban:

  • gyógyszer- és orvostechnikai eszközök (TEVA Gyógyszergyár ZRT., Celitron Medical Technologies Kft.);
  • navigációs szoftverek (NNG Szoftverfejlesztő és Kereskedelmi Kft.);
  • vegyipari termékek (Well Done St. Moritz Termelő, Kereskedelmi és Ügynöki Kft.);
  • bútorgyártás (CARDO Bútor- és Matracgyártó Kft.) 

A magyar társaságok Izraelben a vízgazdálkodási, mezőgazdasági és öntözéstechnikai, ICT, K+F, tudás és technológiatranszfer szektorokban jelenhetnek meg, mint potenciális befektetők – emlékeztet a gazdaságkutató.

Felbőszült tömeg, rettegő tanárok, pattanásig feszült a helyzet Németországban

Zavargások, letartóztatások, iszlamista palesztin bevándorlók engedély nélküli megmozdulásai és iskolai erőszak uralkodott el a német fővárosban az Izrael elleni, hétvégi terrortámadás óta. Bécsben is mindennaposok a tüntetések. A helyzet pattanásig feszült. Bővebben >>>

„A békéhez erő kell”

Nincs két hónapja, hogy augusztus 18-án egy a klasszikus republikánus, szovjetellenes jelszóval köszöntötte Orbán Viktor a zalaegerszegi védelmi ipari gigaberuházást, melynek részeként a magyar miniszterelnök bejelentette, hogy a Rheinmetall német fegyvergyártóval együttműködő izraeli Uvisionnal is megállapodtak. Mint mondta,

vegyesvállalatot hozunk létre Magyarországon harci drónok gyártására, amely németekkel és izraeliekkel közösen gyárt és fejleszt haditechnikát.

A magyar védelmi ipar az izraeli Vaskupola légvédelmi rendszer részeként tizenegy darab ELM–2084 típusú légtérellenőrző, légvédelmi és tüzérségi felderítőradar beszerzéséről is megállapodott, amelyeket részben Nyírtelken gyártanak majd le. 

Ha békét akarsz, készülj a háborúra

– idézte a Julius Caesarnak tulajdonított mondást Pásztor Szabolcs a Economx azon felvetésére, hogy vajon a háborús Izrael mennyire lehet még fontosabb partnere a magyar védelmi iparnak. Az Oeconomus vezetője elemzője hangsúlyozta, akárcsak az ukrajnai, az izraeli háború is azt bizonyítja, hogy milyen törékeny a geopolitikai stabilitás. Az újabb eszkalációval fenyegető konfliktus tovább gyorsíthatja a világ fegyverkezését, aminek a hadipar lesz az egyik nyertese.

A tortából mindenki akar majd egy szeletet, márpedig az izraeli hadipar a világ élvonalába tartozik, ezért Magyarország jó döntést hozott, mikor a védelmi együttműködésbe fektetett. Nyilvánvalóan Izrael csak legmegbízhatóbb és legalkalmasabb szövetségeseivel – így Magyarországgal – dolgozik közösen ezen a nemzetbiztonsági szempontból is kényes területen, ezért valószínűleg még szorosabbra fűzzük a védelmi kapcsolatokat

– magyarázta a szakértő. 

Mennyire erős az izraeli hadsereg és hadiipar?

Abban a szakértők között teljes az egyetértés, hogy Izrael rendelkezik a világ egyik legmodernebb, legütőképesebb hadseregével, kérdés, ebből mennyi érvényesíthető a gázai övezetben, amikor majd házról házra járva kell harcolni. Bővebben >>>

Pásztor Szabolcs szerint a kimondottan jó államközi kapcsolatokban fontos szerepet játszik az is, hogy jelentős a magyar származású Izraelben élők száma, és az izraeli turisták előszeretettel látogatnak el Budapestre és a vidéki izraelita temetőkbe, illetve zsinagógákba.

Merre tovább?

A vezető elemző a gazdasági hatásoknál arra figyelmeztetett, hogy azt máris láthatjuk, az újabb izraeli háború kirobbanása után azonnal felfelé korrigált az olajár. Hogy a későbbiekben milyen hatások érik a piacokat, az nagyban függ attól, hogy a fegyveres konfliktus a Gázai övezeten belül marad-e, vagy kiszélesedik-e a tágabb Közel-Keletre. 

Pásztor Szabolcs emlékeztetett, a Bloomberg is három forgatókönyvet vázolt fel:

  1. Prognózisuk szerint amennyiben korlátozott marad a háború, akkor a világgazdaságra gyakorolt hatása minimális lenne. 
  2. Amennyiben Izrael és Irán közötti proxy (kihelyezett) háborúvá szélesedne a harc, például a libanoni Hezbollah, vagy a szíriai milíciák csatlakozásával, akkor már komolyabb következményekkel lehetne számolni: a közgazdászok becslése szerint a kőolaj 10 százalékkal emelkedhetne, a világ gazdasága 0,3 százalékkal lassulhatna. 
  3. Végül, ha Izrael és Irán közötti nyílt háborúvá fajulna a konfliktus – amire elenyésző az esély – az az egész világkereskedelmet felborítaná, akár 150 dollárig is kilőhetne az olaj ára, és mindez 1 százalékkal visszavetné a globális gazdaságot. 

Az Oeconomusnál a legvalószínűbb forgatókönyvnek azt látják, hogy a háború a Gázai övezetre korlátozódik, tehát a világgazdaság nem sokat fog érezni belőle. 

Forrás:https://www.economx.hu/gazdasag/izrael-vedelmi-ipar-pokol-gaza-haboru.778846.html

Részvény: