Fokozatosan javul Ferenc pápa állapota

Fokozatosan javul Ferenc pápa állapota, aki dolgozik a kórházból, közölte a Vatikán szóvivője egy nappal azután, hogy kiderült, a 86 éves egyházfőt egy légzőszervi fertőzés miatt egy római egészségügyi intézményben kezelik.

Őszentsége Ferenc pápa jól pihent az éjszaka folyamán. A klinikai állapota fokozatosan javul és ellátása a tervezett ütemben zajlik. Ma a reggeli után újságokat olvasott és munkába állt

– fogalmazott Matteo Bruni vatikáni szóvivő.

Közölte, ebéd előtt a privát lakosztálya kis kápolnájába ment, ahol imádkozott.

Az egyházfő – akinek a tüdeje egy részét fiatal férfiként súlyos tüdőgyulladás miatt el kellett távolítani – a közelmúltban több egészségügyi problémával is küzdött. A jobb térdében érzett fájdalom miatt gyakran csak bottal vagy kerekesszékben tud közlekedni. Tavaly lemondta a Kongói Demokratikus Köztársaságba és a Dél-Szudánba tervezett útját is emiatt, amit aztán idén februárban pótolt.

Ferenc pápa divertikulitisz nevű betegségben is szenved, amely a vastagbél gyulladását vagy fertőzését okozhatja. 2021-ben műtötték, amikor a vastagbele egy részét szintén eltávolították.

A pápa tavaly decemberben elárulta, hogy már megírta a lemondó levelét arra az esetre, ha ha súlyos és állandó egészségi problémák miatt képtelenné válna teljesíteni a pápasággal járó kötelezettségeit.

Ferenc pápa a tervek szerint április 28-án Budapestre érkezik, és két napot tölt a magyar fővárosban.

Forrás:https://24.hu/kulfold/2023/03/30/ferenc-papa-allapotjavulas-fokozatos-vatikan/

Részvény: