Éves szinten több mint 330 millió forintot költ az Országgyűlés a képviselők lakhatására – derült ki a Blikk adatigényléséből. A Parlament 199 tagja közül 86-nak közpénzből biztosítják a lakhatását.
A képviselőknek a törvény lehetőséget biztosít arra, hogy ne kelljen albérletet fizetniük, ha nincs ingatlanuk Budapesten. A honatyák és honanyák szabadon eldönthetik, melyik fővárosi lakást választják, tulajdonképpen csak rá kell mutatniuk egyre, az Országgyűlés Hivatala pedig kifizeti nekik a bérleti díjat – írja a lap.
A legdrágább albérletekben élő képviselők rangsorának első helyén szinte tízes holtverseny alakult ki: Barcza Attila (Fidesz), Dudás Róbert (Jobbik), Halász János (Fidesz), Jakab István (Fidesz), Sas Zoltán (Fidesz), Sebián-Petrovszki László (DK), Szabadi István (Mi Hazánk), Tessely Zoltán (Fidesz), Tilki Attila (Fidesz), Toroczkai László (Mi Hazánk) lakhatására egyaránt 460 ezer forint körüli összeg megy el havonta. Ez a tavalyi év maximumához közelítő érték, ha idén március elseje után kötnének szerződést, már több mint 541 ezer forint állna rendelkezésükre.
Jakab egy 169 négyzetméteres lakást választott, az alapterületeket nézve a második helyen Sebián-Petrovszki László áll 130 négyzetméterrel, akit Halász János követ 128 négyzetméterrel. A legszerényebb megoldást Dömötör Csaba államtitkár választotta, aki 30 négyzetméteren is elfér. A bérelt lakások átlagosan 69 négyzetméteresek és 355 ezer forintba kerülnek havonta.
Albérletet az ősz elején hatályos szerződések alapján 80 képviselő kapott, van ugyanakkor egy jóval kevésbé népszerű opció is: hotelben is megszállhatnak közpénzből. Noha ez első hallásra puccosabb megoldásnak tűnik, valójában sokkal költséghatékonyabb, hiszen csak egy-egy hónap bizonyos napjait kell állnia az adófizetőknek. A ciklus kezdete óta 12 képviselő élt ezzel a lehetőséggel, közülük 6 azonban időközben inkább az albérletre állt át. A legmagasabb havi számlát, 295 ezer forintot idén márciusban a jobbikos Balassa Péter produkálta, ám még ez is elmarad a lakások átlag díjától.
Forrás:https://hvg.hu/itthon/20231028_Evi_330_millio_forintba_kerul_a_parlamenti_kepviselok_lakhatasa