A szerb államfő az állandósult belgrádi tömegtüntetések hatására hozhatta meg ezt a döntést, talán nem függetlenül attól, hogy a hétvégén már az ő távozását is követelték a demonstrálók.
A szerb államfő, Aleksandar Vucic (képünkön) is részt vesz a kormány csütörtöki ülésén, ahol nagyon fontos stratégiai döntések születnek majd, amelyek meghatározzák az ország jövőjét – írja szerb sajtóértesülésekre hivatkozva a Magyar Nemzet. Egyes források arról is beszámoltak, hogy a szóban forgó találkozón a kormányátalakításon, illetve miniszterek leváltásán felül akár felmerülhet az előrehozott választások kiírása is.
Erre utalhat a szerb miniszterelnök, Ana Brnabic twitteres kirohanása is, aki ebben előbb közölte, hogy bármikor hajlandó lemondani a posztjáról, majd biztosította Vucicot a hűségéről.
Szerbiában már öt hete minden hétvégén tömeges tiltakozó megmozdulásokat szervez az ellenzék, amelyek előzménye a májusban elkövetett két tömeggyilkosság volt. A legtöbben péntekenként vagy szombatonként jönnek össze Belgrádban. A beszámolók szerint ezeken a rendezvényeken több tízezren vesznek részt.
A tüntetők eredetileg az erőszak ellen álltak ki, de idővel egyre több aktuálpolitikai téma is bekerült a követeléseik közé, ilyen például Bratislav Gasic szerb belügyminiszter és Aleksandar Vulin, a Biztonsági Információs Ügynökség igazgatójának menesztése, illetve a média működésével kapcsolatban is több változtatást várnak el, sőt mostanra már felmerült Vusic államfő távozásának követelése is. Ezen utóbbit a hétvégi tüntetésen egy felakasztott Vusic-bábuval igyekeztek hangsúlyosabbá tenni.
Forrás:https://hvg.hu/vilag/20230605_elorehozott_valasztasok_Vucic_Szerbia_tuntetesek