Az új jogsirendelet megtámogathatja a munkaerő-piacot

Módosulhat a közúti járművezetők és a közúti közlekedési szakemberek képzésének és vizsgáztatásának részletes szabályairól szóló rendelet. Eszerint a jövőben könnyebben szerezhetne C és CE kategóriás jogosítványt az, akinek már van B kategóriás vezetői engedélye.

Ez egyúttal azt is jelentené, hogy rövidülne a szóban forgó vezetői engedélyekhez kötődő képzés ideje, valamint a költségek is csökkennének. A rendeletet, melyet Lázár János építési és közlekedési miniszter jegyzett, április 29-ig bocsátották társadalmi egyeztetésre.

tervezetben megjegyzik, hogy a változtatás a vezetői engedélyekről szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvnek való megfelelést szolgálja.

A C kategóriás jogosítvány a troli- és autóbuszok kivételével a 3500 kilogramm megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó gépkocsik, valamint az ilyen gépkocsikból és könnyű pótkocsikból álló járműszerelvények vezetésére jogosít fel, míg a CE a C kategóriájú tehergépjárműből és nehéz pótkocsiból álló szerelvény vezetésére – jegyzi meg a 24.hu.

A tervezet indoklása szerint a tervezettel lehetőség lesz kombinált C és CE kateógriás tanfolyamokat elkezdeni abban az esetben, ha rendelkezünk B kategóriás engedéllyel, hogy a munkaerőpiaci igényeknek megfelelő C és CE vezetői engedélyt megszerezhessük. Mindez időben és pénzben is kedvezőbbé teszi a feltételeit annak, hogy a fuvarozói piacon kialakult gépkocsivezető-hiány hamar enyhüljön.

A lap szerint jelenleg nem lehet egyszerre megszerezni a C és az E kategóriás vezetői engedélyt, a CE kategóriás feltétele pedig az érvényes B és C kategóriás, nem kezdő vezetői engedély.

Pár ezer forintért lehet megúszni a legtöbb közlekedési bírságot az elterjedt csalással

A csalásra épülő vállalkozások sokszor hajléktalanok nevén futnak, akiket semmilyen hivatalos levéllel nem találnak meg a hatóságok. Amikor pedig túl sok tartozást halmoznak fel, egyszerűen bedöntik a vállalkozást.

Forrás:https://www.economx.hu/belfold/jogositvany-vezetoi-engedely-torveny-rendelet-modositas-epitesi-es-kozlekedesi-miniszterium.788787.html

Részvény: