Az agrárminiszter hadat üzent a műhúsoknak

Nagy István Olaszország példáját követné a kérdésben.

Olasz mintára hazánk is vizsgálja a műhús betiltását” – közölte a magyar gazdák érdekére hivatkozva Nagy István csütörtökön a Facebookon.

Az agrárminiszter a legnagyobb olasz termelői szervezet, a Coldiretti elnökével, Ettore Prandinivel találkozott, akivel az élelmezés-biztonságról és a hagyományos vidéki értékek védelméről is egyeztetett.

Olaszország tavaly tiltotta be a szintetikus húsok gyártását és a forgalmazást is a jobboldali olasz kormány javaslatára, amely azzal érvelt, hogy ezzel az olasz hagyományokat védik.

A törvénnyel az olaszok megelőzték a korukat: a világon eddig csupán Szingapúrban és az USA-ban (tavaly nyáron) engedélyezték a szintetikus húst emberi fogyasztásra, az EU-ban még nem volt napirenden a kérdés.

Nagy ugyanakkor bejelentette azt is, hogy a szabályozás kérdése Magyarország uniós elnökségének napirendjén is szerepel, mert „széles körű párbeszédet szeretnénk folytatni a témában” – fogalmazott a miniszter, és hozzátette, hogy meg kell becsülni a normalitást és a gazdák munkáját, akik két lábbal a földön állnak, az emberek egy része ugyanis eltávolodott a természettől, álromantika alakul ki az élővilág kapcsán.

A társadalom többségének meg kell értenie, hogy a gazdák nélkül nincs élelmiszer, és nincs jövő sem.

Ahogy arról korábban már írtunk, az olasz törvény kritikusai szerint a laborhús egyáltalán nem szintetikus, hiszen csak mesterségesen termesztett genetikailag nem módosított természetes élő sejtek tenyésztéséről van szó. A lépés egyúttal csapás az állatvédő és természetvédelmi csoportok erőfeszítéseire is, akik a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésének egyik lehetséges módját látják a laborhúsban.

A Momentum elnöke, Donáth Anna közleményben reagált Nagy bejelentésére, amelyben azt írta, hogy „a műhús egyszerre biztosíthat élelmiszerbiztonságot, fenntarthatóságot és adhat lökést az etikus állattartásnak. Amikor a magyar kormány azt fontolgatja, hogy betiltja a műhús gyártását és forgalmazását, azzal nagyjából a géprombolás útjára lép.”

Forrás:https://hvg.hu/itthon/20240125_Az_agrarminiszter_szerint_be_kellene_tiltani_a_muhust

Részvény: