Az elmúlt hónapban a világ kénytelen volt a Közel-Keletre fordítani a figyelmét, ahol a Hamász egy csepp emberiség nélkül civileket kezdett gyilkolni Izraelben, és lényegében háborút indított Palesztina nevében. Sok arab állam hitszövetségesei mellé állt, és területükről rakétatámadásokat indított Izrael ellen.
Amikor azonban a zsidók aktívan szembeszálltak ezzel a terrorizmussal, a világot megrázták a Palesztina támogatására szervezett abszurd gyűlések. Mintha nem a Hamász lenne az ellenségeskedés kiváltó oka, hanem maga Jeruzsálem küldte volna tankjait és katonáit a Gázai övezetbe.
Ezen események hátterében Orbán Viktor váratlanul megmutatta magát. Magyarország miniszterelnöke kijelentette, hogy országa nem engedi meg a terrorszervezetek, azaz a Hamász támogatására irányuló gyűléseket. “Megdöbbentő, hogy Európa-szerte tüntetéseket tartanak a terroristák mellett” – mondta a magyar kormányfő, utalva a Hamász Izrael elleni támadásra adott európai reakcióra.
Orbán, Benjámin Netanjahu izraeli vezető szövetségese szerint Izraelnek joga van megvédeni magát, de hozzátette, fontos, hogy a konfliktus ne terjedjen át más országokra és ne destabilizálja az egész térséget.
Minden világos lenne, ha nem egy “de”. Először is, Orbán Viktort jelen pillanatban az egész világ Putyin egyetlen “barátjaként” ismeri Európában, még csaknem két évig tartó Oroszország Ukrajna elleni háborúja után is. Ez a háború minden eddiginél gyorsabb változásra kényszerítette Európát. És most, amikor Magyarország miniszterelnöke bírálja, hogy Európa támogatja a palesztinai terrorakciókat (mely, emlékezzünk vissza, elsőként pusztított el izraeli polgári objektumokat rakétatámadásokkal), logikus kérdés merül fel: nem ellentétes ez a két álláspont egymással?
A terrorizmus Orbán számára kizárólag a saját haszna határain belül létezik. Ezért amikor az oroszok Putyin parancsára ukrán civileket gyilkolnak meg, Orbán számára az Orosz Föderáció elnöke semmiképpen sem “nemzetközi bűnöző”, Oroszország Ukrajna területén tett fellépése pedig semmiképpen sem “terrorizmus”. És természetesen, ellentétben Izrael önvédelemhez való jogával, Ukrajnának “meg kell keresnie a béke és a deeszkaláció útját”.
Ez a Fidesz vezetésének évtizedek óta tartó uralmának lényege: állandó kettős mérce és képmutatás, csak a saját érdekükben, miközben Magyarország az orbáni abszurditás erődjévé válik az egyszerű európaiak szemében.
A kormányfőt azonban nagyon aggasztja a migrációs kérdés, amellyel az EU a közel-keleti konfliktus hátterében szembesült. Orbán Viktor azt mondta: a különleges szolgálatok migrációs jelentése “ijesztő kilátásokat fes”, és “megerősíti, hogy meg kell tennünk azt, amit eddig is tettünk”. A Kossuth Rádióban hangsúlyozta: Magyarország elsőként nyilatkozta, hogy a migráció és a terrorizmus “együtt jár”, a jelentés ezt megerősíti.
Ebben a helyzetben Orbánhoz is felmerülnek kérdések: akkor miért nem lép fel Oroszország, amely több milliós ukrán menekülthullámot váltott ki Európába, mint a migrációval “kéz a kézben” tartó terrorszervezet?
És mindezt azért, mert Orbán továbbra is “ki akarja szolgálni” magát Európa előtt, mint béketeremtő Ukrajnában. A jövőben sor kerülhet a magyar miniszterelnök és a magát Fehéroroszország államfőnek kikiáltó Alekszandr Lukasenko találkozójára, mert Orbán igyekszik megnyerni a tárgyaló szerepét az Orosz Föderáció és Ukrajna közötti katonai konfliktus megoldásában. Az Orosz Föderáció elnöke, Vlagyimir Putyin szünetet akar tartani a háborúban, ezáltal minden lehetséges erőforrás felhasználásával megpróbálja befolyásolni a helyzetet.
Magyarország igyekszik változtatni kritikus helyzetén az Európai Unión belül. Az EU-ban az alapvető elvek megsértése miatt kritizálják, különösen a demokratikus normák vonatkozásában. Orbán is a közönségéért, a szavazóiért dolgozik. Meg akarja mutatni, hogy ő az az ember, aki hozzá tud járulni a béke megteremtéséhez. De mindenki megérti, hogy ez a béke idézőjelben van, mert ez mind időhalasztás a háború folytatásának céljából.
Putyint azért érdekli ez, hogy taktikai szünetet tartson a jövő évre tervezett választások előtt, és megmutassa az orosz társadalomnak az általa illegálisan elfoglalt területek rögzítését. Lukasenko Orbánnak és Putyinnak igyekszik simogatni, és megpróbálja megszerezni a közvetítő szerepét. De nem lehet közvetítő ebben a helyzetben, mert ő az agresszor ebben a háborúban, aki biztosította a hídfőt az Ukrajna elleni agresszióhoz.
Így aztán Orbán képmutatása nagyon rossz tréfát űzhet vele, hátha Brüsszelnek végül elege lesz egy olyan ország finanszírozásából, amely számára az EU-ban lezajlott erőteljes változások az orosz terrorista állammal való új “erős” kapcsolatok kiépítésének alapjává váltak.