Zelenszkij: Valódi reformra van szükség, hogy egy ország ne tehessen meg bármit, amit akar

A nemzetközi intézmények reformjára szólított fel Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton a dohai fórumon, előre be nem jelentett videóüzenetében. Zelenszkij az MTI tudósítása szerint azzal érvelt a változtatások szükségessége mellett, hogy ezek az intézmények képtelenek voltak megakadályozni az orosz inváziót.

A nemzetközi intézmények valódi reformjára van szükségünk, hogy egy ország ne tehessen meg bármit, amit akar

– hangsúlyozta az ukrán elnök a fórum megnyitóján, amelyen a világ vezetői foglalkoznak a legégetőbb globális problémákkal. Az esemény résztvevőihez intézett beszédében Zelenszkij azt mondta: a történtekből a nemzetközi közösség azt a tanulságot vonhatja le, hogy minden országnak szüksége van nukleáris fegyverekre, hogy meg tudja védeni magát egy invázióval szemben.

A nukleáris fegyverekkel fenyegetőzés veszélyt jelent az egész bolygó számára

– tette hozzá. Megjegyezte: olyan mechanizmusokra van szükség, amelyek biztosítják, hogy a nagy országok se tehessék azt, amihez kedvük szottyan. Emlékeztetett a Krím félsziget 2014-es orosz annektálására, és rámutatott: Oroszországot akkor nem büntették meg azért, amit tett.

Biztosítanunk kell, hogy egy ország ne használhassa fel nukleáris képességeit arra, hogy igazságtalanságot kövessen el más nemzetekkel szemben

– hangsúlyozta az ukrán vezető, aki szerint a nemzetközi közösség által bevezetett szankciók ellenére Oroszországot még nem büntették meg azért, amit Ukrajnában tett.

Zelenszkij szerint „egyetlen ország sem használhatja az energiát fegyverként a világ zsarolására”. Egyúttal felszólította a fórum házigazdáját, Katart, hogy növelje az olaj és a gáz kitermelését.

Az ukrán elnök egy háborúellenes koalíció létrehozását szorgalmazta, emlékeztetve, hogy sok muszlim él az ukrán városokban, például Mariupolban. Zelenszkij az orosz csapatok által romba döntött szíriai városhoz, Aleppóhoz hasonlította Mariupolt. „Meg kell védenünk a nemzetközi rendet, nemcsak Ukrajna, hanem Afganisztán, Szíria, Jemen és Szomália, a világ minden népe számára. A béke érdekében”, szögezte le.

https://24.hu/kulfold/2022/03/26/orosz-ukran-haboru-oroszorszag-ukrajna-vlagyimir-putyin-volodimir-zelenszkij/#zelenszkij-valodi-reformra-van-szukseg-hogy-egy-orszag-ne-tehessen-meg-barmit-amit-akar

Részvény: