Zelenszkij: Különleges célpont minden orosz katona, aki a zaporizzsjai atomerőműnél harcol

Az ukrán elnök szerint az oroszok az erőművet nukleáris zsarolásra használják.

„Minden orosz katonának, aki a zaporizzsjai atomerőműre, vagy onnan lő, meg kell értenie, hogy különleges célponttá válik hírszerzésünk, különleges szolgálataink és hadseregünk számára” – mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vasárnap késő este.

BBC szerint Zelenszkij azzal is vádolta Moszkvát, hogy az erőművet orosz katonai bázissá alakítja, és „nukleáris zsarolásra” használja. Oroszország márciusban súlyos harcok után foglalta el a létesítményt.

Az elnök szerint az oroszok „folyamatos provokációkat” követtek el az üzem lövésével. Hozzátette, hogy az erőmű orosz megszállásának minden egyes napja növeli az Európára leselkedő sugárveszélyt.

A zaporizzsjai Európa legnagyobb atomerőműve, és stratégiailag fontos helyen, a dél-ukrajnai Enerhodar városában található. Ukrán technikusok még mindig működtetik, annak ellenére, hogy a helyszín orosz megszállás alatt áll.

Az atomerőmű környékén az elmúlt héten fellángoltak a harcok, Rafael Grossi, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója egyenesen azt mondta, hogy „egy a csatatér kellős közepén álló erőműről beszélünk”. Grossi a hét közepén felszólította Moszkva és Kijev képviselőit az ENSZ BT-ben, hogy minél előbb tegyék lehetővé nemzetközi szakemberek helyszíni szemléjét.

António Guterres ENSZ-főtitkár szintén a harctevékenység leállítását sürgette az atomerőmű térségében. „A létesítményt nem szabad semmiféle katonai műveletre használni” – mondta Guterres, és egy demilitarizált övezet kialakítását szorgalmazta a térség biztonsága érdekében, amit azonban az oroszok elutasítottak pénteken.

Forrás:https://hvg.hu/vilag/20220814_zelenszkij_zaporizsja_atomeromu

Részvény: