Zelenszkij: hajszálnyira voltunk egy radioaktív balesettől

Ukrajna elnöke szerint nem sokon múlott az, hogy elkezdjen szivárogni a sugárzás, miután tűz ütött ki az orosz megszállás alatt álló zaporizssjai erőmű területén. A reaktorok még időben lekapcsoltak és mostanra sikerült is őket visszakapcsolni az áramellátásba, de továbbra is kétséges, hogy az oroszok milyen sorsot szánnak az atomerőműnek valójában.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Európát sugárkatasztrófa veszélye fenyegette csütörtökön, és csak a zaporizzsjai erőmű tartalék áramellátásának köszönhető, hogy elkerülhették a sugárzás veszélyt. A komplikációt az okozta, hogy egy váratlan tűzben jelentősen megrongálódott a létesítmény felsővezeték-rendszere – írja a BBC.

Európa legnagyobb atomerőműve körül egyre forrósodott a helyzet az utóbbi időkben, a megszálló orosz csapatok már a háború elején, még márciusban foglalták el az erőművet, és már akkor is lövések érték az egyik melléképületet.

Akárcsak Csernobilnál, az orosz csapatoknak itt is arra számítanak, hogy az ukránoknak túl kockázatos rájuk támadni, amíg az erőmű közelében húzzák meg magukat. Ennek megfelelően a 6 reaktorból 4 nem is volt működésben az háború nagyobb részében, pedig normál esetben ezek az ország szükségletének egyötödét hivatottak fedezni.

Tisztázatlan körülmények

Bár nehéz megmondani, hogy valóban mi okozta a tüzet, Zelenszkij az orosz ágyútüzet tette felelőssé, amivel “egy lépésre” sodorták Európát és Ukrajnát egy “katasztrófától”.

Kijev azt is feltételezi, hogy a megszálló erők megpróbálták a reaktor visszakötni saját hálózatukra, amit némileg alátámaszthat az is, hogy több környező városból is áramkimaradásokat jeleztek az utóbbi időkben.

Kép: BBC

A tűz miatt a maradék két reaktor is lekapcsolt, de azokat ukrán források szerint már visszakapcsolták azokat ország hálózatára, írja az Euronews. Addig azonban nehéz lesz tisztán látni amíg az ENSZ nukleáris atomfelügyelete, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) munkatársai nem vizsgálhatják meg személyesen is a helyzetet.

Korábban Rafael Grossi a NAÜ főigazgatója arra panaszkodott, hogy az orosz felügyelet rendszeresen nem válaszol a megkeresésekre, és hiába ígérgetik, nem engedik munkatársaikat az erőműbe. A Kreml jelzése szerint most már tényleg utat nyitnak nekik, de szerintük az ukránok tüzérsége okozta a veszélyhelyzetet.

Az orosz Állami Duma képviselője, Dmitrij Vjatkin egyenesen azt mondta, hogy

Már nemcsak az állomást és a saját érdekeinket védjük, hanem a Donbasz és Novorosszija polgárainak érdekét is. Ha úgy tetszik egész Európát és a világot védjük, mert ha bekövetkezik a katasztrófa, mindenkit érint.

Forrás:https://www.napi.hu/nemzetkozi-gazdasag/zelenszkij-kozel-volt-radioaktiv-katasztrofa-zaporizzsja.758627.html #zaporizzsja #volodimir_zelenszkij #atomerőmű #radioaktív_sugárzás #orosz-ukrán #ukrajna #katasztrófa #energia #háború #orosz

Részvény: