Wáberer: Muszáj rendszert váltani, az nem létezik, hogy mindig 26-27 országgal szembe megyünk

Wáberer György két napja egy olyan videót töltött fel a közösségi oldalára, amiben arról beszélt, hogy a parlamenti választásokon az embereknek arról kell dönteniük, hogy Európához vagy az oroszokhoz akarnak-e tartozni, majd csütörtökön adott egy interjút a Telexnek, amelyben részletesebben is kifejtette gondolatait.

Azt mondta, úgy nőtt fel, hogy az orosz szitokszó volt, és elképzelhetetlennek tartotta, hogy velük leszünk barátságban, amikor egy európai közösség és a NATO tagjai lehetünk. Már az is törés volt nála, amikor aláírtuk a paksi szerződést – amelyet 60 évre titkosítottak – az oroszokkal. „Orbán mondta korábban, akkor baj van, ha az államközi szerződéseket titkosítani kell” – jegyezte meg Wáberer, aki emellett elfogadhatatlannak tartja, hogy a magyar külügyminiszter baráti kapcsolatot tart fenn Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel.

Az utolsó csepp a pohárban azonban az volt, amikor Orbán Viktor a román elnökválasztáson a magyarellenességéről ismert George Simiont támogatta.

Reagált arra is, hogy Nagy János, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára azt írta a milliárdos videójára, hogy „egyszer egy bölcs asszony azt mondta: az árulás nem teljesítmény. […] Akikkel Te most közösséget vállalsz, azok szemében Te éppen ugyanolyan NER-es tolvaj, bűnöző vagy, mint mi, akik kiállunk az értékeink mellett, és nem áruljuk el azokat semennyi ezüstért”. Wáberer azt kérdezte, „ezzel akkor most ő azt mondta, hogy NER-es bűnöző? Ezzel egy önbeismerést tett?” Hozzátette, soha nem volt párttag.

A csalódásomat visszafelé fordítanám. Nem a Nagy Jánosban csalódtam, vele könnyű és jó volt dolgozni, nekem ebben a rendszerben van csalódásom.

A választásokról úgy fogalmazott, „Muszájnak találom a rendszerváltást, a gazdasági teljesítményünk és a külpolitikánk miatt is. Az nem létezik, hogy mindig 26-27 országgal szembe megyünk. Nem vesszük észre, hogy esetleg velünk van a baj? Ez olyan, amikor valaki fordított irányban hajt fel az autópályára, és azt hiszi, hogy ő megy a jó irányba” – mondta.

Részvény: