Vlagyimir Putyin orosz elnök a BRICS-országok energiapiaci szerepének növelését szorgalmazta egy hétfői nyilatkozatában azért, hogy ellensúlyozza a nyugati befolyást a globális energiaszektorban.
Oroszország, a világ második legnagyobb olajexportőre és legnagyobb földgáztartalékkal rendelkező országa, a napokban rendezi meg az éves Energiahét Nemzetközi Fórumot. Az esemény keretében várhatóan sor kerül a BRICS-országok energiaügyi minisztereinek találkozójára is.
Putyin a fórum résztvevőinek és vendégeinek címzett levelében hangsúlyozta a Reuters összefoglalója szerint: „Nyilvánvaló, hogy az új geopolitikai realitásokban az energiaszektorban való együttműködésnek a nemzetgazdaságok megerősítését, a kiemelt társadalmi problémák megoldását és az emberek életminőségének javítását kell szolgálnia.”
Az orosz elnök kiemelte a BRICS-országok közötti együttműködés fontosságát az energetikai átmenet terén. „Alapvető fontosságú, hogy megállapodjunk országaink közös elveiről az igazságos energetikai átmenetben, és felvázoljuk, hogyan erősíthetjük meg a BRICS-országok szerepét a globális energetikai párbeszédben” – fogalmazott.
A fórumon korábban Szaúd-Arábia küldöttei is részt vettek. Dmitrij Peszkov, Putyin szóvivője ígéretet tett arra, hogy a Kreml „kellő időben” tájékoztatást ad a rendezvény résztvevőiről.
A 2009-ben alapított BRICS-blokk célja, hogy platformot biztosítson tagjai számára az Egyesült Államok és nyugati szövetségesei által uralt világrenddel való szembeszegüléshez. A Brazíliából, Oroszországból, Indiából, Kínából és Dél-Afrikából álló szövetség nemrég bővült olyan országokkal, mint Egyiptom, Irán és az Egyesült Arab Emírségek. A kibővített BRICS a globális olaj- és gáztartalékok 42%-át birtokolja.
Szaúd-Arábia hivatalosan még nem csatlakozott a BRICS-csoporthoz, de Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a minap közölte, hogy Oroszország meghívta Mohammed bin Szalmán szaúdi koronaherceget a jövő hónapban Kazanyban megrendezésre kerülő BRICS-csúcstalálkozóra.