Visszaküldhetik Oroszországba a Wagner csoport Norvégiába szökött parancsnokát

Elfogta a norvég rendőrség az orosz Wagner zsoldoshadsereg egykori parancsnokát, aki a közelmúltban menekült Norvégiába menekült – közölte Line Isaksen rendőrségi illetékes hétfőn. A Reuters egy orosz jogvédő csoport közlésére hivatkozva azt írja, Andrej Medvegyev parancsnokot visszatoloncolják Oroszországba.

Medvegyev az orosz-norvég határon szökött át, és azt mondta, hogy félti az életét, miután tanúja volt az ukrajnai frontvonalra hurcolt orosz foglyok megölésének és bántalmazásának.

A foglyok jogaiért küzdő orosz Gulagu.net csoport, amely Medvegyevvel is kapcsolatban áll, közölte, hogy vasárnap este a férfit őrizetbe vették és megbilincselték, majd közölték vele, hogy egy fogolytáborba viszik, ahonnan később kitoloncolják. A norvég hatóságok nem erősítették meg, hogy a férfi kitoloncolását terveznék. A norvég rendőrség az erre vonatkozó kérdésre egyelőre nem válaszolt.

A jogvédő csoport szerint Medvegyev „brutális gyilkossággal és halállal” nézne szembe, ha visszaszállítanák Oroszországba, amiért Wagner ellen beszélt.

Nem mosdatjuk Medvegyevet. Sok rossz dolgot tett életében

– fogalmazott a parancsnok személyével összefüggésben a jogvédő csoport. Szerintük azonban „meglátta a fényt” és hajlandó együttműködni a nemzetközi nyomozásban és tanúskodni is a Wagner és annak alapítója, Jevgenyij Prigozsin ellen.

Forrás:https://24.hu/kulfold/2023/01/23/orosz-ukran-haboru-elo-hirfolyam-2023-januar-23-percrol-percre/#visszakuldhetik-oroszorszagba-a-wagner-csoport-norvegiaba-szokott-parancsnokat

Részvény: