Visszajáró adó: a kormányszóvivő szerint majdnem mindenkihez megérkezett a pénz, pedig a tapasztalat ezt erősen árnyalja

A kormányszóvivő, Szentkirályi Alexandra ma azt mondta a közösségi oldalára felkerült videóüzenetében az MTI összefoglalója szerint, hogy mostanra már nagyjából minden családhoz megérkezett az adóvisszatérítés; a kormány több mint 600 milliárd forintot fizetett ki a gyermeket nevelő szülőknek.

Bár nem reprezentatív a minta, de nem éppen a kormányszóvivő szavait erősíti két tapasztalat sem, de legalábbis erősen árnyalja. Egyrészt szűkebb ismeretségi körünkben, és a szerkesztőség érintett tagjai közül is vannak páran, akik vagy nem kapták meg az elvileg megérkezett visszajáró adót, vagy a házaspárnak csak egyik tagja,  pedig mindketten jogosultak lennének rá. De ezt írja a Portfolio.hu is, ráadásul a portál egy szavazást tett ki, azt egy óra alatt közel 1500-an töltötték ki, és a szavazók közel 90 százaléka jelezte azt, hogy valami gond van: vagy egyikükhöz sem érkezett meg a pénz, vagy csak egyikükhöz.

Íme, egy órával a szavazás kezdete után:

Az szja-visszatérítés elvileg február 15-ig kell hogy megérkezzen (aztán az adóbevallásban még lehet rajta módosítani), de a kormány az elmúlt időben többször kommunikálta, hogy február 15 előtt is megérkezik a pénz.

https://24.hu/fn/gazdasag/2022/02/14/visszajaro-ado-megerkezett-nem-erkezett-meg-kormanyszovivo-penz-tapasztalat-felmeres-nav/

Részvény: