Videón, ahogy az orosz zsoldossereg vezetője egy börtönben toboroz katonákat az ukrajnai háborúba

Jevgenyij Prigozsin kegyelmet ígért félévi szolgálatért cserébe, de a dezertőröket kivégzőosztaggal fenyegette.

A Telegram üzenetküldő alkalmazásban kezdett terjedni egy videó, amin az látható, hogy egy Jevgenyij Prigozsinra, a Wagner zsoldoscég vezetőjére hasonlító férfi egy udvaron, börtönruhás férfiak gyűrűjében beszél arról, hogy félévi ukrajnai szolgálatért cserébe el tudja intézni, hogy eltöröljék a fogvatartottak hosszú börtönbüntetését. Prigozsin nem árul zsákbamacskát, azt is elmondja, hogy a jelentkezők fél éven át végig harctéri szolgálatot fognak ellátni és a dezertőröket egy rövid jegyzőkönyv felvételét követően kivégzőosztag elé állítják.

Még vérfagyasztóbb, amit ezt követően mond, miszerint a megfutamodás és a megadás sem opció, sőt közli az elítéltekkel, hogy a kiképzés során arra is megtanítják őket, hogy ha mindenképp meg kell adniuk magukat, akkor hova rejtsék a kézigránátokat. Ezzel Prigozsin arra utalt, hogy a magukat megadó Wagnereseknek öngyilkosságot kell elkövetniük, mindezt úgy ráadásul, hogy minél több ellenséges katonát vigyenek magukkal.

A Wagner csoport vezetője azt is beismerte, hogy ez a háború sokkal keményebb, mint az afgán vagy a csecsen háborúk voltak, állítása szerint a Wagner a harcok során két és félszer annyi lőszert használt el, mint amennyit Sztálingrádnál kilőttek.

Prigozsin arra is figyelmeztette a rabokat, hogy a szolgálat alatt nincs sem alkohol, sem drogfogyasztás és hogy a fosztogatást és a szexuális kihágásokat is megtorolják, bár az utóbbi esetében megértően megjegyezte, hogy mindenki követhet el hibákat.

https://twitter.com/StepanGronk/status/1570195470382956544?ref_src=twsrc%5Etfw%7Ctwcamp%5Etweetembed%7Ctwterm%5E1570195470382956544%7Ctwgr%5E2f4b6fb08dc980cdce9fad771045bdb5b968ac93%7Ctwcon%5Es1_&ref_url=https%3A%2F%2Fhvg.hu%2Fvilag%2F20220915_Wagner_Prigozsin_borton_toborzas_haboru

Később megosztotta hallagatóságával azt a jótanácsát is, hogy támadáskor a legagresszívebbeknek vannak a legjobb túlélési esélyei, majd hozzátette, hogy az elesettek holttesteit a végrendeletükben megjelölt helyre szállítják majd el. A végén pedig felteszi a raboknak a kérdést, hogy ki az, aki képes eltörölni több mint tíz évre szóló büntetéseiket. A videó szerint a fogvatartottaknak a toborzóbeszéd elhangzását követően öt perc állt rendelkezésükre eldönteni, hogy élnek-e a felkínált lehetőséggel.

Az elmúlt hónapokban többször is felmerült már, hogy a Wagner csoport tagjai börtönökből toboroznak katonákat az ukrajnai háborúhoz, ám most került először nyilvánosságra olyan videó, ami ezt alá is támasztja.

Forrás:https://hvg.hu/vilag/20220915_Wagner_Prigozsin_borton_toborzas_haboru

Részvény: