Videó: alaposan megsorozták az orosz rakéták a rohamozó amerikai páncélost, de ami ezután történt, arra senki sem számított

A 425. ukrán zászlóalj katonái közzétettek egy felvételt amelyen egy M2A2 Bradley gyalogsági harcjárművel rohamozzák az orosz állásokat. A támadás során az amerikai páncélos több találatot is kapott – osztotta meg a felvételeket a Militarnyi.

A pokrovszki szektorban készített drónfelvételen látható, hogy az amerikai gyártmányú M2A2 Bradley gyalogsági harcjármű a nyílt mezőn indult rohamra. A célponthoz érve, a Bushmaster gépágyú fedezőtüze alatt leszállította az ukrán gyalogságot, majd a harcjármű megkezdte a visszavonulást.

Ezt követően állítólag egy ellenséges FPV-drón találta el a Bradleyt, de a harcjárműre szerelt drón elhárító hálóban elakadt (ezekről képet is mutatnak), majd később egy páncéltörő rakéta találja el a harcjárművet, amely ezután is intakt marad, és visszatér az ukrán vonalak mögé. (A felvételen inkább úgy tűnik, két rakéta találja el az IFV-t és nem dróntalálat az első).

A beszámoló szerint a lövészárkok mellett kitett ukrán katonák sikeresen, veszteségek nélkül elfoglalták az orosz állásokat.

Bármilyen szerencsésen járt ezúttal az amerikai gyártmányú páncélos,

Ukrajna a konfliktus során eddig 108 M2A2 Bradleyt veszített el bizonyítottan.

Részvény: