Véres lesz és hosszú ideig tart az ukrán ellenoffenzíva

Az ukrán hadsereg kitartóan és óvatosan haladva jut előre. Néha naponta 500 métert, máskor pedig ezret vagy kétezret. De senkinek ne legyenek kétségei: az ellenoffenzíva nagyon véres lesz és sokáig fog tartani – mondta egy konferencián Mark Milley amerikai tábornok. Közben Ukrajnában járt a CIA főnöke, szombaton pedig a spanyol kormányfő látogatott az ukrán fővárosba.

Milley szerint nem meglepő, hogy sokak úgy vélik, hogy az ellenoffenzíva az előrejelzettnél lassabban halad. „Egészen más a háború a papíron, mint a valóságban. Az igazi háborúban valódi emberek halnak meg, valódi emberek vannak a frontvonalon és a robbanások valódi embereket szaggatnak darabokra” – mondta a tábornok. Szerinte az ellentámadás akár 6-10 hétig is tarthat, s az offenzíva végig nagyon nehéz lesz.

Közben kiderült, hogy William Burns CIA-igazgató még az előtt titokban Kijevben járt, hogy egy héttel ezelőtt Jevgenyij Prigozsin, a Wagner magánhadsereg vezetője elindította volna lázadását.  Amerikai források szerint Burns biztosította a kijevi titkosszolgálatok vezetőit és Volodimir Zelenszkij államfőt arról, hogy az USA továbbra is megosztja hírszerzési információit Kijevvel és tovább segíti harcát az orosz agresszió ellen.

Burns néhány nappal később – már a Prigozsin-lázadás után – felhívta telefonon Szergej Nariskint is, az orosz külföldi hírszerzés vezetőjét, hogy közölje vele: Washingtonnak semmi köze a Wagner-vezér által kirobbantott lázadáshoz. Amerikai állítások szerint a puccskísérlet olyan esemény volt, amelyet az orosz belpolitikai szereplők közötti vetélkedés, nem pedig külső hatás váltott ki. Korábban az amerikai sajtó arról számolt be, hogy a washingtoni illetékesek már több héttel ezelőtt tudták, hogy Prigozsin júniusban meg akar indulni Moszkva ellen, hogy elérje az általa korruptnak és tehetségtelennek tartott katonai vezetők, Valerij Geraszimov vezérkari főnök és Szergej Sojgu védelmi miniszter menesztését.

A New Voice nevű ukrán híroldal arról számolt be, hogy szombaton Zelenszkij elnök meghívására Kijevbe érkezett Pedro Sánchez spanyol kormányfő. „Azért is jöttem, hogy biztosítsam az ukrán kormányt a teljes európai szolidaritásról. Addig fogjuk támogatni az ukrán népet, amíg vissza nem tér a béke a földrészre” – mondta a spanyol politikus érkezése után adott nyilatkozatában.

Hvg

Részvény: