Véget ért az amerikai–orosz tárgyalás, Vlagyimir Putyin elutasítja a béketervet

A keddi amerikai–orosz tárgyalást követően sem sikerült áttörést elérni az orosz–ukrán konfliktus ügyében. A Kreml „konstruktívnak” nevezte az egyeztetést, de hangsúlyozta, hogy a béketervezet egyes elemei továbbra is elfogadhatatlanok Moszkva számára. Jurij Usakov orosz külpolitikai tanácsadó szerint még nem jutottak el egy kompromisszumos változathoz, a fő nézeteltérések pedig továbbra is fennállnak.

Amerikai–orosz találkozót tartottak kedden Moszkvában, amelyen Vlagyimir Putyin orosz elnök Steve Witkoff amerikai külön megbízottal és Donald Trump vejével, Jared Kushnerrel tárgyalt. A tárgyaláson részt vett az orosz elnök külpolitikai tanácsadója, Jurij Usakov, valamint a befektetésügyi és gazdasági együttműködési különmegbízottja, Kirill Dmitrijev.

BBC összefoglalója szerint az ötórás egyeztetést követően sem sikerült áttörést elérni az orosz-ukrán konfliktus ügyében. A Kreml szóvivője úgy fogalmazott, hogy a moszkvai találkozó „konstruktív” volt, azonban a terv egyes elemei továbbra is elfogadhatatlanok Oroszország számára.

A lap emlékeztet, Ukrajna és szövetségesei heteken át lobbiztak az Egyesült Államoknál azért, hogy módosítsák a béketervezetet, amelyre a Fehér Ház gyors megállapodást szeretne. A tervezet, amely leginkább az orosz fél számára kedvező, az elmúlt hetekben számos változáson ment keresztül. 

Jurij Usakov a moszkvai találkozó után kijelentette, hogy „egyes pontokkal egyetértettünk, de néhány dolgot bíráltunk”. Hozzátette, hogy „még nem jutottunk el egy kompromisszumos változathoz”, sok munka vár még rájuk. A fő nézeteltérések Kijev és Moszkva között továbbra is fennállnak, beleértve az érintett területek átadását, valamint az Európa által nyújtott biztonsági garanciák kérdését.

Vlagyimir Putyin figyelmeztetett

A lap emlékeztet, hogy a tárgyalást megelőző moszkvai befektetési fórumon Vlagyimir Putyin közölte: Oroszország nem akar háborút, de ha Európa úgy dönt, támadást indít, Moszkva készen áll. Úgy látja, hogy az európai országok nem békés célokat követnek, akadályozzák a tárgyalásos rendezést, és elfogadhatatlan követeléseket fogalmaznak meg. Továbbá kemény szavakkal illette az európai vezetőket, szerinte abban a tévhitben élnek, hogy stratégiai vereséget mérhetnek Oroszországra.  

Az orosz elnök szavaira az ukrán külügyminiszter is reagált, Andrij Szibiha a közösségi médiában azt írta: az orosz elnök szavai azt mutatják, hogy nem tervezi a háború befejezését.

Rámutatott, hogy Putyin sorozatban tesz olyan kijelentéseket, mint hogy kész átvészelni a telet. 

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök elmondta, hogy várja az amerikai csapat tájékoztatását a tárgyalásokról, bár az nem volt egyértelmű, hogy: Witkoff és Kushner Kijevbe vagy más európai fővárosba repül-e további személyes egyeztetésekre. 

A tárgyalások előtt az ukrán vezető kedden kijelentette, hogy most lehetőség van a háború lezárására, – „jobban, mint valaha” – de a javaslatok egyes elemei még kidolgozásra szorulnak. Az ukrán államfő hangsúlyozta, hogy „nincsenek egyszerű megoldások”, megismételve országa ragaszkodását ahhoz, hogy Kijev vegyen részt a béketárgyalásokon. 

Folytatódnak a harcok 

Miközben kedden a tárgyalások zajlottak, Donald Trump Washingtonban elmondta, hogy a konfliktust nem volt könnyű megoldani, „rendetlenségnek” nevezve azt. A frontvonalakon pedig kedden is folytatódtak a harcok: Ukrajna állítja, hogy továbbra is harcol az orosz csapatokkal a stratégiai jelentőségű Pokrovszkban, ezzel cáfolva Moszkva azon állítását, hogy elfoglalta a várost.

Oroszország védelmi minisztériuma megosztott egy videót Telegram-oldalán, amely orosz katonákat mutathat, amint kitűzik zászlóikat a városban. Ukrajna keleti katonai parancsnoksága azt állította, hogy Oroszország „zászlóültetést” kísérelt meg, hogy a „propagandisták” azt mondhassák, elfoglalták a várost.

Felvetődött egy NATO-akció lehetősége

Hétfőn az orosz külügy egy NATO-tisztviselő közvetlen konfliktussal kapcsolatos kijelentésére reagált. „Moszkva rendkívül felelőtlen lépésnek tartja a Giuseppe Cavo Dragone, a NATO Katonai Bizottságának elnöke által tett kijelentést az Oroszország elleni lehetséges megelőző csapásokról, ami a szövetség eszkalációra való készségét jelzi” – közölte Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő.

A diplomata felhívta a figyelmet Dragone nemrégiben a Financial Timesnak adott interjújára, amelyben a NATO-tisztviselő egy „védekező akciónak” tűnő „megelőző csapásról” beszélt, hozzátéve: „Ez távolabb áll a megszokott gondolkodásmódunktól és viselkedésünktől.”

Az orosz–ukrán háború eseményeit az Index percről percre követi, amelyet ide kattintva érhet el.

(Borítókép: Vlagyimir Putyin orosz elnök elnöki megbízottja, Kirill Dmitriev és külpolitikai tanácsadója, Jurij Uszakov részt vesz egy találkozón Donald Trump amerikai elnök különmegbízottjával, Steve Witkoff-fal és vejével, Jared Kushnerrel a Kremlben, Moszkvában, Oroszországban, 2025. december 2-án. Fotó: Sputnik / Kristina Kormilitsyna / Pool / Reuters) 

Részvény: