Véget érhet Bahmut ostroma, feladhatják az ukránok a várost

Az invázió leghosszabb ostroma érhet véget, ha az ukrán védelmi erők valóban feladják a stratégiai szempontból nem túl jelentős várost, melyet a legnagyobb áldozatok árán is el akar foglalni az orosz haderő.

„Az ukrán csapatok szükség esetén „stratégiai visszavonulást” hajtanak végre az erőddé alakított városból” – mondta Volodimir Zelenszkij elnök tanácsadója, Alekszandr Rodnyanszki szerdán. A városban még mindig nagyjából 4500 civil él.

„A katonáink nyilván minden opciót az asztalon tartanak. Eddig tartották a várost, de ha muszáj, stratégiai megfontolások alapján elhagyják” – mondta az elnök gazdasági tanácsadója a CNN-nek. A végső döntés a katonai vezetés kezében van, de a hadsereg egyik tisztviselőjének kommentárja szerint még nem született meg.

Ahogyan a Szabad Európa ukrán tudósítóinak videóján is látszik, még mindig élnek civilek a több mint fél éve ostromlott, az ősz vége óta pedig az orosz offenzíva fő irányában fekvő városban, köztük nők, és a Guardian szerint 48 gyerek is, akik olyan környékeken élnek, melyeket már nem tudnak evakuálni.

Az ukrán hadsereg szerda reggeli jelentése szerint az oroszok egyre nagyobb erőket vetnek be Bahmutban, melynek északi részében az orosz magánhadsereg, a Wagner erői törnek folyamatosan előre, keletről pedig az orosz reguláris hadsereg próbálja átlépni a Bahmutovka folyót.

Az orosz erők délről már annyira közel vannak a város utolsó utánpótlásvonalának számító, egyetlen ukrán ellenőrzés alatt álló betonozott útjához, a T-504-es úthoz, hogy életveszélyes rajta közlekedni.

„Nem fogjuk minden emberünket feláldozni a semmiért” – mondta Rodnyanszki, aki hozzátette, hogy a Bahmuttól nyugatra lévő régiót már megerősítették. „Ha kivonulunk, az nem jelenti, hogy az oroszok utána nagyon gyorsan előre tudnak lépni. Tévedés ne essék, az ellentámadásainkra nem kell sokat várni” – tette hozzá.

A civilek kimenekítését továbbra is sürgetik, miközben az orosz erők továbbra is előrenyomulnak a város felé. „A helyzet rendkívül veszélyes a civilek számára” – mondta a CNN-nek a donbaszi régió katonai adminisztrációjának szóvivője.

Megszólalt a városban a legkeményebb harcokat vívó Wagner magánhadsereg tulajdonosa, Jevgenyij Prigozsin is, aki méltatta az ukrán erők ellenállását. „Ukrán katonák tízezrei fejtenek ki dühödt ellenállást a városban” – mondta a zsoldoshadsereg vezetője a Guardian szerint. A Wagner vezetése heves konkurenciaharcot vív az orosz védelmi minisztériummal is, az utóbbi időben arra panaszkodva, hogy szinte alig kapnak utánpótlást.

Forrás:https://hvg.hu/vilag/20230301_Bahmut_ostrom_Ukrajna

Részvény: