Helyi idő szerint vasárnap fél 9-kor (magyar idő szerint fél 8) lép életbe a tűzszünet a Gázai övezetben, írja a BBC. Ezt katari közvetítők jelentették be.
Az izraeli kormány szombat hajnalban több mint 6 órás ülés után jóváhagyta a tűzszüneti megállapodást és a túszalkut. Az MTI összefoglalója szerint a megállapodást 24 kormánytag támogatta, nyolc ellene szavazott.
Az egyezmény ellen és a háború folytatása mellett szavaztak a szélsőjobboldali pártok miniszterei, akikhez csatlakozott Benjámin Netanjahu kormányzó Likud pártjának két tagja is.
A kormány döntése után az igazságügyi minisztérium közzétette azoknak a palesztin foglyoknak a listáját, akiket a tűzszüneti megállapodás első szakaszában szabadon engednek. A listán 735 palesztin szerepel, közöttük több, életfogytiglani börtönbüntetését töltő terrorista, a Hamász, az Iszlám Dzsihád és a Palesztin Hatóságot (PH) irányító Fatah tagjai, valamint izraeli börtönökben fogva tartott nők és gyerekek.
A listára került a Fatah ismert terroristája, Zakaria Zubeidi, aki 2021-ben megszökött öt társával egy észak-izraeli börtönből, de ismét elfogták. Zubeidit nem küldik külföldre, hazatérhet a Ciszjordánia északi részén fekvő Dzseninbe, ahol az Al-Aksza Mártírjai katonai szervezet parancsnoka volt, és a második intifáda idején, a kétezres évek elején terrortámadásokat irányított.
Vasárnap délután 4 órakor szabadul az első kilencvenöt palesztin fogoly, amikor várhatóan az első izraeli túszok is szabadulnak.