Varga Judit: Ebben a kérdésben az Európai Parlamentnek nem osztottak lapot

Az Európai Parlament ismét el akar venni valamit Magyarországtól Varga Judit szerint.

Az igazságügyi miniszter a Facebookon közölte, nem is akármi ez a valami: az EP jövő héten ismét hazánk elleni állásfoglalásról fog szavazni, amelyben a 2024. második félévi magyar uniós elnökséget szeretnék megakadályozni.

Nem fogjuk hagyni, hogy elvegyenek egy ilyen lehetőséget Magyarországtól! Azt, hogy ki tölti be az Európai Unió Tanácsának soros elnöki pozícióját, egyhangúan elfogadott határozatban döntötte el a Tanács. Ebben a kérdésben az Európai Parlamentnek nem osztottak lapot. Azok közül, akiknek valóban osztottak lapot, senkiben fel sem merült annak a gondolata, hogy Magyarország ne töltse be a neki járó tisztséget. A Tanács főtitkárságával napi kapcsolatot tartunk, készülünk a feladatra

– írta.

Varga Judit úgy folytatta, az uniós elnökség nemcsak arra teremt kiváló lehetőséget, hogy hazánkat és álláspontját még inkább megismerjék az Európai Unió tagországaiban, hanem arra is, hogy alakítani tudjuk Európa jövőjét. Ennek kapcsán a magyar elnökségnek három legfőbb prioritása lesz: a demográfia, a versenyképesség és a kohéziós politika jövője, zárta a posztot a miniszter.

Mint ismert, egy a Népszavához eljutott ötpárti határozati javaslattervezet szerint az Európai Parlament a június 1-jei plenáris ülésén újabb állásfoglalást készül elfogadni a magyarországi jogállamiság helyzetéről és a befagyasztott uniós forrásokról. Az állásfoglalás megkérdőjelezi, hogy Magyarország képes lesz-e hitelesen ellátni az EU Tanácsának soros elnöki tisztségét úgy, hogy közben megsérti az EU alapvető értékeit és nem tartja magát a lojális együttműködés elvéhez.

Forrás:https://24.hu/kulfold/2023/05/24/europai-parlament-soros-elnokseg-2024-magyarorszag-varga-judit/

Részvény: