Változások érnek a magyarok egyik kedvenc autójánál

A Ford a szakszervezetek szerint jelentősen csökkenteni kívánja a németországi Saarlouisban található gyárának kapacitását. Itt elsősorban Focusok készülnek, amely a magyar piac számára is fontos modell.

Bár arról nincs szó, hogy a Ford megszüntetné a kedvelt kompakt autó gyártását, érdemes odafigyelni a bejelentésekre, hiszen a cég nemrég a Mondeót nyugdíjazta, majd úgy döntött, hogy a Fiestákból sem készít többé háromajtós kivitelt. A vállalat kínálata erősen a SUV-ok felé orientálódott, amely persze egy teljesen racionális döntés és nem is egyedi az autóiparban.

Az is figyelemreméltó, hogy a Ford – ígérete szerint – 2030-ra kizárólag elektromos autókat fog kínálni Európában. Személygépkocsi üzletágát az elektromos Model e üzletágra és a Ford Blue belsőégésű motoros egységre osztja fel, hogy jobban felkészítse az autógyártót a villamosításra való átállásra – írja az Autonews.

A Saarlouisban található üzem termelését, amelynek hosszú távú jövője kétséges, augusztus 29. után csökkentik – mondta Markus Thal üzemi tanácsfőnök. Ez a dolgozók félelme szerint tovább növeli a gyár létszámfeleslegét.

A gyár jövője azután vált kétségessé, hogy a Ford márciusban bejelentette, hogy 2 milliárd dollárt fektet be másik németországi összeszerelő üzemébe, Kölnbe, ahol a Volkswagen csoport MEB platformjának felhasználásával teljesen elektromos autókat fog gyártani.

A saarlouis-i hírek azután érkeztek, hogy Martin Sander június 1-jén átvette a Ford európai személyautó üzletágának vezetését és a németországi tevékenységének irányítását, beleértve a kölni és a saarlouis-i gyárat is. Sander, aki korábban az Audi európai értékesítési vezetője volt, egyben a Ford európai Model e üzletágának vezérigazgatója is.

A Focus eladásai 28 százalékkal 27 151-re csökkentek Európában áprilisig a Dataforce adatai szerint.

https://www.napi.hu/nemzetkozi-vallalatok/ford-focus-gyartas-uzem-nemetorszag.753734.html

#ford #autó #autóipar #autógyártás #üzem #németország #elektromos_autó

Részvény: