Válogatott kínzások, áramütés, levágott ujjak – túlélő ukrán hadifoglyok tartottak beszámolót

The Hill című amerikai újság részletes beszámolóját szemlézte a The Guardian, amelyből kiderül, hogy az ukrán hadifoglyokat válogatott kínzásoknak vetették alá az oroszok. A lapnak túlélő ukrán foglyok mesélték el, milyen kínzásokat éltek át fogságuk idején. Családtagjaik pedig arról beszéltek, földi pokolként élték meg azokat a heteket, amikor nem tudták, hogy szeretteik meghaltak-e vagy élnek.

Az újság szerint az egyik volt hadifogoly, Igor Kurayan (55) azt mondta, hogy heteken át verték és áramütést is kapott az orosz fogságban. De arról is beszélt, hogy más foglyok ujjait ollóval és fogóval vágták le az orosz katonák, illetve – mint mondta – voltak, akiket olyan súlyosan megvertek, hogy meghaltak.

A 32 éves Anzhelika Todorashko arról beszélt, hogy édesanyját, az 52 éves Viktoriát februárban fogták el az ukrán hadseregben végzett munkája miatt. Oroszországba szállították, ahol áramütéssel kínozták, meztelenül fényképezték, kevés ételt és vizet kapott.

Mint mondta, az orosz katonák megalázzák a foglyokat, édesanyja szerint a foglyoknak naponta órákon át a fejük fölött kellett tartaniuk a kezüket. Ha leengedték, megverték őket – mondta. Az asszony szerint az orosz katonák a nők fejét is leborotválták, és olyan is előfordult, hogy egyeseket megfojtottak.

Todorashko édesanyját hetekkel a bebörtönzés után kiengedték, és egy ukrán kórházba szállították – írja a lap. https://24.hu/kulfold/2022/07/02/orosz-ukran-haboru-elo-julius-2/#valogatott-kinzasok-aramutes-levagott-ujjak-tulelo-ukran-hadifoglyok-tartottak-beszamolot

#Oroszország #terrorista #Azovstal #katonák

Részvény: